FN

A kormány júliusban és augusztusban is ülésezik. A jelek szerint a koalíciós pártok nehéz emberei is úgy érzik: most nem pihenhetnek. A miniszterelnök ugyan nemrégiben dühödten figyelmeztette párttársait, hogy az egész éves munka után „megérdemli” a nyaralást, tehát – akár esik, akár fúj – ő az idén Mallorcára utazik, ám az idén számára sem lesz [...]
2004. 07. 08. 08:00
Kétezerhuszonötöt írunk. A kereskedők a világegyetem urai. Saját márkáik a fogyasztóknak valaha is nyújtott legjobb minőséget garantálják. A kereskedelmi márkák gyártói előtt még sohasem álltak ekkora lehetőségek – kezdte prezentációját Paul Polman, a Procter & Gamble (P&G) nyugat-európai elnöke az idén áprilisban tartott Brand Forum-konferencián, az Európai Márkaszövetség (AIM) szokásos éves rendezvényén. A fantasztikus filmek [...]
2004. 07. 08. 08:00
Február óta „ahány ház annyi szokás" alapon számították fel a kereskedők az autók regisztrációs adójának áfáját. Mostanáig az adóhatóság és a pénzügyi tárca sem ugyanazt mondta.
2004. 07. 08. 08:00
Az olajtársaságok eredményessége szempontjából nem kizárólag a nyersolaj ára a meghatározó. Érdemes megvizsgálni, honnan származik egy olajcég profitja. Az arányok minden cégnél mások. KUTATÁS ÉS KITERMELÉS. Ebben a divízióban az olajcég a nyersolaj világpiaci ára és az adókkal, bányajáradékkal korrigált kitermelési költségei közötti különbséget teszi zsebre. Bár az olaj világpiaci árának növekedését követik az adók [...]
2004. 07. 08. 08:00
Dupla szörfözésre csábítja a hullámlovaglás és a netezés szerelmeseit az Intel: az amerikai csipgyártó nyári újdonsága a szörfdeszkába épített laptop, amely a parton elhelyezett Wi-Fi hotspoton keresztül teremt szélessávú internetes kapcsolatot a világhálóval.
2004. 07. 08. 08:00
Mint kutyák szerelmese, tudom, de a szakember Csányi Vilmos is megerősíti, hogy a kutyák mennyire imádják az ismétlődő rituálékat. No meg az ember, teszem hozzá én.
2004. 07. 08. 08:00
VÍZERŐMŰVEK Még mindig a legnagyobb potenciállal kecsegtető megújuló technológia. A nagy európai folyókon (talán éppen a Dunát kivéve) telítettség miatt már nem épülhetnek számottevő beruházást igénylő óriáserőművek. Ezért a törpe erőművek fejlesztése tűnik ígéretesnek, amelyek Ausztriában, Svédországban, vagy Szlovéniában számottevően járulnak hozzá a villamos energia termeléséhez. Magyarországon a GKM számításai szerint 30 százalékkal lehetne növelni [...]
2004. 07. 08. 08:00
Jókora, a Vénuszon tapasztalhatónál is nagyobb meleg uralkodik annak a miniatűr csipnek a felszínén, amelyet a Boston Microsystems nevű amerikai cég mérnökei fejlesztettek ki: a mindössze a hajszál szélességének megfelelő felületen 1100 Celsius fok hőmérsékletet tudnak előállítani.
2004. 07. 08. 08:00
Az osztrák hátterű tulajdonosok egytől egyig abban érdekeltek, hogy hosszú távon is legyen értékpapírpiac Magyarországon – nyilatkozta lapunknak Szalay-Berzeviczy Attila, a pesti tőzsde új vezetője.
2004. 07. 08. 08:00
Nagy a kísértés, hogy – legalább is egy ideig – a „Szaddam Huszein show” külsőségei eltakarják a lényeget, és a látványosságot megszervező amerikai kormánypolitika eléri célját: azt, hogy valami véget ért. Azt, hogy így „nyugalom száll a házra”. A novemberi elnökválasztásig hátralévő kritikus periódusban Szaddam – korábban mindig borotvált, most elgyötört, szakállas – arcát ne [...]
2004. 07. 08. 08:00
Sokakat meggyötör nyáron a pollenallergia, így nem csoda, hogy az allergia hatásait mérséklő szerek fejlesztésén számos gyógyszercég dolgozik.
2004. 07. 08. 08:00
Sajnos nem túl nagy számban vannak olyanok a társadalomtudományok művelői között, akiknek műveire, publikációira valóban oda kell figyelni.
2004. 07. 08. 08:00
A Nemzeti fejlesztési terv Humánerőforrás-fejlesztési operatív programjára július 5-ig 651 pályázatot adtak be – közölte Tóth Sándor, az irányító hatósága főosztályvezetője. Az igényelt támogatási összeg 21,4 milliárd forint.A benyújtott 651 pályázatból ötöt nem tudtak elfogadni, mert nem felelt meg a kiírás feltételeinek – mondta Tóth Sándor. A pályázati programokon túlmenően a központi programok keretében még [...]
2004. 07. 08. 00:00
A munkahelyi pszichoterrornak egyre gyakoribb oka a főnök vagy a munkatársak szadizmusa. Az elnyomott ösztönök immár a munkahelyen is előbújnak: vannak, akik csupán a hatalom fitogtatásáért kínozzák kollégáikat.
2004. 07. 07. 11:05
Újabb 130 hellyel, 20 VOSZ irodával, 80 takarékszövetkezeti és 29 Magyarországi Volksbank fiókkal bővül azoknak a helyeknek a száma, ahol Széchenyi-kártyát igényelhetnek a vállalkozók – az erről szóló megállapodást szerdán írták alá Budapesten.Július elejétől már 10 millió forintos összeghatárig igényelhető a Széchenyi-kártya a kis- és középvállalkozások (kkv) forgóeszköz-finanszírozására. Július 1-jéig összesen 16 ezer darab Széchenyi-kártyát [...]
2004. 07. 07. 00:00
Egy szintre kerültek a balatoni, illetve a horvát és a spanyol tengerparton lévő új ingatlanok: gyakorlatilag azonos négyzetméter áron kelnek el az apartmanok. Mindeközben nálunk is lezajlott az árszerkezet átalakulása: a telek a teljes árnak mintegy felét teszi ki. Az állami támogatás „kivonult” ugyan az apartmanok finanszírozásából, de bevonult a helyére a devizaalapú hitelezés. A [...]
2004. 07. 07. 00:00
Eddig mintegy 150 pályázati anyag érkezett az agrártárca Agrár és vidékfejlesztési operatív programjára. A Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó pályázati programra összesen 105 milliárd forint fordítható. Magyarország uniós csatlakozását követően megtartotta első hivatalos ülését a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium monitoring bizottsága, ahol jóváhagyták az SAPARD-pályázatok folytatásaként, az Agrár és vidékfejlesztési programot (AVOP) – mondta Németh Imre [...]
2004. 07. 07. 00:00
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elkészítette a 2004-es pályázatokat tartalmazó Forrástérképet, amelyet a vállalkozók ingyen kaphatnak meg. A kiadvány nyomtatott formában, CD-lemezen és a tárca honlapján is elérhető. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden bemutatta a 71 pályázatot és 51 különféle hitel-, illetve garanciakonstrukciót bemutató Forrástérkép kiadványt, amelyet a kis- és középvállatok ingyen beszerezhetnek [...]
2004. 07. 07. 00:00
Olvasói sztorik