Üzleti tippek

Széchényi kártya takarékszövetkezeti, Volksbank, és VOSZ irodákban

Újabb 130 hellyel, 20 VOSZ irodával, 80 takarékszövetkezeti és 29 Magyarországi Volksbank fiókkal bővül azoknak a helyeknek a száma, ahol Széchenyi-kártyát igényelhetnek a vállalkozók – az erről szóló megállapodást szerdán írták alá Budapesten.

Július elejétől már 10 millió forintos összeghatárig igényelhető a Széchenyi-kártya a kis- és középvállalkozások (kkv) forgóeszköz-finanszírozására. Július 1-jéig összesen 16 ezer darab Széchenyi-kártyát bocsátottak ki, a kártyaigénylők száma mára már megközelíti a 24 ezret.

Az igénylők kevesebb mint 20 százalékát utasították vissza a bankok, amelyek eddig több mint 50 milliárd forint hitelt folyósítottak a Széchenyi-kártyák birtokosainak. A teljes hitelállomány kevesebb mint 1 százalékát, 40-50 hitelt nem fizettek vissza vagy késedelmesen törlesztettek a hitelfelvevők – mondta Tolnay Tibor, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) soros elnöke.

A Széchenyi-kártyák 45 százalékát az OTP Bank, 31 százalékát a Postabank, 24 százalékát a Magyar Külkereskedelmi Bank bocsátotta ki. A Takarékbank, valamint az integrált takarékszövetkezetek július 1-jétől értékesítik a Széchenyi-kártyát. A Magyarországi Volksbank cél-ügyfélkörébe tartoznak a kkv-k, a bank 2005 végére legalább 10 ezer Széchenyi-kártya kibocsátására számít – mondta a sajtótájékoztatót követően az MTI-ECONEWS-nak Skonda Mária, a Magyarországi Volksbank vezérigazgató-helyettese.

A 13 független takarékszövetkezet mérlegfőösszege 2003 végén 112 milliárd forintra rúgott, hitelállománya 44,5 milliárd, betétállománya 99 milliárd forint volt. A TÉSZ tagjainak tavalyi adózás előtti profitja elérte az 1,1 milliárd, összesített saját tőkéjük pedig a 7,5 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik