FN

Százharmincezer látogatóra számítanak a szombaton nyíló 109. Budapesti Nemzetközi Vásár szervezői. Idén a lottózókban is lehet jegyet váltani a rendezvényre, a vidékről érkezők féláron utazhatnak a MÁV és a Volán járatain.
2005. 09. 16. 00:00
Megkezdődött a korán érő borszőlők szürete. Az eddigi tapasztalatok szerint az előző két-három évhez képest 1-3 mustfokkal alacsonyabb a beltartalmi érték - mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.
2005. 09. 15. 18:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 361,98 pontos emelkedéssel, 23 107,72 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. Ez a szerdai záró értékhez képest 1,59 százalékos emelkedés.
2005. 09. 15. 17:01
Az augusztusi 58,5 milliárd forintos deficit után szeptemberre 93,1 milliárd forintos hiányra számít a Pénzügyminisztérium, így 9 hónap után 1088,1 milliárd – az éves terv 106,5 százaléka - lehet az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya - mondta Katona Tamás közigazgatási államtitkár csütörtökön. A kormány szerint ennek ellenére tartható az éves defcitcél.
2005. 09. 15. 15:38
Székely Péter, a Transelektro csoport elnöke Írországhoz hasonlóan a hazai szereplőket kis-, közép- és nagyvállalatokat támogató, kormányciklusokon átívelő gazdasági program kialakítását szorgalmazná. Ennek megvalósítása érdekében azonban úgy érzi, folytatni kell a párbeszédet a politikai elittel, hogy a gazdaságpolitikai gondolkodás ebbe az irányba haladjon.
2005. 09. 15. 15:38
Magyarország óvatos becslések szerint is a GDP közel 1 százalékát, évi 150-180 milliárd forintot fordít az éghajlati károk helyreállítására, illetve védelemre, s ez az összeg a következő években jelentősen megemelkedhet – közölte Láng István, a globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok című kutatási projekt Tudományos Tanácsának elnöke.
2005. 09. 15. 15:14
Felmentette tisztségéből a MÁV vezérigazgatóját Kóka János. A gazdasági miniszter vasúti reformot és még több közlekedési szövetséget ígér.
2005. 09. 15. 15:14
Friss havi jelentésében az OPEC a nyersolaj világkeresletére napi 150 ezer hordós csökkenést jelez az egy hónappal ezelőtti becsléséhez képest. Eszerint az idén a várható napi kereslet 83,49 millió hordó.
2005. 09. 15. 15:06
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 15-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a G-Publishing Kft., a Napi Ász c. bulvárlap kiadója, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított - áll a GVH csütörtöki közleményében.
2005. 09. 15. 13:50
Az Inter-Európa Bank Rt. tulajdonában álló befektetési alapkezelőt a 90-es években az jellemezte, hogy a termékfejlesztés területén a piac éllovasa volt. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt követően valamiért feladta ezt a szerepét, s most idén mégis egy érdekes újdonsággal rukkolt elő: egy euró pénzpiaci alappal. Erről Nagy Zoltánt, az IE Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatóját kérdeztük.
2005. 09. 15. 13:16
Hónapok óta dúlt a harc az olasz Antonveneta bankért. Rövidesen azonban pont kerülhet a botrányokkal tarkított ügy végére, hiszen a holland ABN Amro kivásárolhatja a legnagyobb riválisát – írja a BBC online.
2005. 09. 15. 12:59
Az elemzők többsége 25 bázispontos kamatvágásra számít a Monetáris Tanács hétfői ülésén, de akár 50 bázispontos lazítás is következhet. Némi idegességet csak a jegybank titokzatos kötvényeladásai okoznak.
2005. 09. 15. 12:18
A Mol csütörtök nulla órától három forinttal csökkentette a gázolaj-, és négy forinttal a benzin nagykereskedelmi árát – erősítették meg a piaci szereplők az MTI kérdésére. A Mol nem kívánt nyilatkozni a nagykereskedelmi árakkal kapcsolatban.
2005. 09. 15. 12:05
Újabb szolgáltatással keresi a felhasználók kegyeit a népszerű internetes böngészőt üzemeltető cég. A vállalat ezúttal egy az online naplókban (blogokban) keresést lehetővé tévő programot fejlesztett ki.
2005. 09. 15. 11:44
Tartásról csökkentésre minősítette le a Mol részvényeit az Erste elemzője, Pletser Tamás, aki 19 700 forintos célárfolyamot határozott meg a papírokra - írja a portfolio.hu.
2005. 09. 15. 11:41
A kormány támogatási, kompenzációs rendszert vezet be azon nyugdíjasok számára, akiknek nehéz a távfűtés díját kifizetni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az "Élhető lakótelepek, finanszírozható otthonok" című konferencián csütörtökön.
2005. 09. 15. 11:32
Alig változott a forint csütörtökön reggel a bankközi devizapiacon a szerdai szinthez képest, noha a régiós valuták erősödésnek indultak; az eurót 245,32/40 forinton jegyzeték, míg szerdán 245,40/50 forint volt az árfolyam. A forint 13,10 százalékon állt nyitáskor a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2005. 09. 15. 10:20
Elvi egyezségre jutottak a dohánygyártók a Pénzügyminisztériummal: a tárca előzetes elképzelései ellenére nem változtat a jövedéki adó halasztott fizetési rendszerén – adta hírül a Népszabadság.
2005. 09. 15. 09:28
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 júliusában 5,8 százalékkal, míg munkanaphatástól megtisztítva 8,4 százalékkal nőtt. A termelés volumene az év első hét hónapjában 5,9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
2005. 09. 15. 09:11
Olvasói sztorik