Gazdaság

Euró pénzpiaci alap, újdonság a magyar piacon

Az Inter-Európa Bank Rt. tulajdonában álló befektetési alapkezelőt a 90-es években az jellemezte, hogy a termékfejlesztés területén a piac éllovasa volt. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt követően valamiért feladta ezt a szerepét, s most idén mégis egy érdekes újdonsággal rukkolt elő: egy euró pénzpiaci alappal. Erről Nagy Zoltánt, az IE Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatóját kérdeztük.

– Helyesen látja a folyamatokat. Inkább igaz az Inter-Európa Bankra az, hogy komolyan meghallgatja, értelmezi az ügyfelei által felvetett igényeket, mintsem divatteremtő szeretne lenni. Ilyen igény volt az, hogy a nagyon sikeresnek mondható IE Hunnia Pénzpiaci Alap – aminek a mérete mára már megközelítette a 24 milliárd forintot – mintájára hozzon létre a bankcsoport egy euró pénzpiaci alapot is. Tanakodtunk egy ideig a dolgon, majd ez év februárjában létrehoztuk az euró pénzpiaci alapot is.

– Tekinthető ez a termék a betétek alternatívájának?

– Igen, ez a kulcsmondat. Ráadásul saját példámon is ellenőriztem, hogy mit jelentett nekem az, hogy az euró pénzpiaci alap indulása óta ebben a termékben tartom az eurómat, s nem pedig látra szóló betétként helyeztem el. Míg a látra szóló euró kamatok sokszor arra sem elegendők, hogy a számlavezetési költségeket fedezzék, addig az alap elmúlt félévi hozama vetekszik a legkedvezőbbnek mondható 1-2 éves lekötésű euró betétek időarányos hozamával. Tudjuk, hogy kevesen vannak azok, akik ilyen hosszú időre le tudják, vagy le akarják kötni a pénzüket. Bár igaz, hogy az én megtakarításaimat az eurózónához való csatlakozásra történő felkészülés vezérli, azaz én is megtehetném, hogy lekötöm a pénzemet, de miért tegyem, ha itt van az euró pénzpiaci alap, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor lesz mégis szükséges az euróimra.

– Kinek jelent még alternatívát ez a termék?

– Például azoknak az ügyfelek, akik – alapvetően vállalkozásként, de akár magánszemélyként is – tevékenységükből adódóan euróban keletkező jövedelemmel vagy kiadásokkal rendelkeznek. Számukra az alap a látra szóló betétekhez hasonló fokú likviditást jelent, ugyanakkor annál érdemben magasabb hozamot biztosíthat*. Vagy itt van a harmadik típus, azok, akik a forint árfolyamváltozására „érzékenyek”, s az euróra mint kockázatfedezeti- és befektetési eszközre tekintenek. A pénzügyi piacon ugyanis általános az a várakozás, hogy hosszabb távon a forint euróval szembeni árfolyama gyengülhet. Mindazok mellett, akik az ilyen árfolyammozgásokon próbálnak nyereséget elérni, az euró pénzpiaci alap kedvező lehet azok számára is, akik az árfolyam hasonló jellegű változásából fakadó kockázatukat próbálják csökkenteni (pl. devizahitellel rendelkeznek). Alaposan végiggondoltuk az alap elindítását, de mi is csak akkor ébredtünk rá arra, hogy milyen sokfajta ügyféligény elégíthető ki egy termékkel, amikor a bank elkezdte az alap forgalmazását. Nem véletlenül van több mint 6.000.000 euró már ebben az alapban.

További információk az Inter-Európa Bank honlapján olvashatók.

Az alap forgalmazója az Inter-Európa Bank Rt.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik