Pénzügy

Az ELTE-nek félmilliárd forinttal többet kell tartalékolnia

admin
admin

2005. 09. 15. 16:47

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza az intézményeket terhelő plusz öt milliárd forintos tartalékképzési igényét - közölte a szakszervezet elnöke csütörtökön Budapesten.

Nyáron jelent meg az a kormányhatározat, amelyben a felsőoktatási szférát 35 milliárd forintos kötelező maradványképzésre utasították, ez az összeg azonban ötmilliárd forinttal több, mint amennyit eredetileg a tartalékolására szántak. Ezt pedig az intézmények nem tudják teljesíteni – mondta sajtótájékoztatón Kis Papp László.

Közölte: a maradványképzés egy része ismert volt, mivel a költségvetési törvény szerint az intézményeknek a tavalyi maradványértéknek megfelelő idei maradványt kell képeznie.
Kis Papp László azt mondta: a szférát terhelő plusz tartalékképzés miatt a szegedi, valamint a Semmelweis egyetemnek közel egymilliárd forinttal, míg az ELTÉ-nek 500 millió forinttal többet kell tartalékolnia.

“A kormány az intézmények bevételeiben turkál”, mivel ezeket a tartalékokat 90 százalékban az intézményeknek saját bevételeikből kell fedezniük – tette hozzá.
Elmondta: a Magyar Rektori Konferencia a jövő héten kedden tárgyal a kérdésről, és úgy tűnik, a rektorok is tiltakoznak a plusz teher ellen. Nem riadnak vissza határozottabb eszközök alkalmazásától, akár demonstrációtól sem.
Kis Papp László közölte: 1,2 milliárd forintra volna szükség a szeptemberi 4,5 százalékos közalkalmazotti béremeléshez, a kormány azonban zárolta a felsőoktatás költségvetésének egy százalékát, 1,2 milliárd forintot. Mint mondta, a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésén “találtak” már 200 millió forintot.
Kérdésre válaszolva az FDSZ elnöke azt mondta: problémát jelent, hogy nincs meg a szeptemberi béremelés fedezete, és átmeneti megoldásként azt szeretnék kérni, hogy az egyetemeken lévő tartalékkeret terhére fizessék ki azokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.