A Sanoma Kiadói Zrt. nem használhatja a Junior nevet tervezett kiadványán, amely National Geographic Junior címen márciustól jelent volna meg. A kiadó a határozat bírósági felülvizsgálatát kérte.
Az ING Csoport megkapta az életbiztosítási üzletág elindításához szükséges engedélyeket Bulgáriában, a bolgár életbiztosító a magyar ING Biztosító fiókjaként fog működni – közölte az ING Csoport.
Nem igazolódtak azok a piaci aggodalmak, amelyek az államkötvény aukciók sikerét féltették: a 2009/E hároméves államkötvény csütörtöki aukcióján a tervezett 70 milliárd forintnál 10 milliárddal többet értékesített - közölte az ÁKK csütörtökön.
Már csak a görög és a luxemburg kormány nem jelezte, fel kívánja-e oldani májustól az újonnan csatlakozó országok polgáráraival szemben alkalmazott munkavállalási korlátokat.
Az ELLA Bank legnagyobb tulajdonosa, a Mortgage Holdings S.A. új alapot hoz létre a bank részvényeinek megvásárlására, vagy eladja a bankot - mondta Varga Marianna, az ELLA Bank marketing igazgatója.
A Gazdasági Versenyhivatal március 28-ai határozatában megállapította, hogy a Tele2 a egyes reklámjai a fogyasztók megtévesztésére alkalmasak voltak, amikor szolgáltatásait ingyenesnek hirdette, illetve összehasonlításai nem voltak tárgyilagosak. A Tele2 szerint nem jogos a büntetés.
A kis- és középvállalatok (kkv) első negyedévi konjunktúra indexe 49,5 százalék, három százalékkal magasabb az előző negyedévi értéknél, gyakorlatilag elérte a pozitív tartomány alsó határát. A szektor erősödő optimizmusát a stabilizálódó működési feltételek, a növekvő támogatási források, az adó-és járulékterhek csökkentését kilátásba helyező választási programok táplálják, derül ki az Ecostat lefrissebb felméréséből.
2006 első negyedévében az Ecostat komplex konjunktúraindexe 50,2 százalék, a nagyvállalati 53,7, lakossági 47,3 százalék – áll a KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézetének friss elemzésében.
Az újonnan épülő irodaházakban már egyre több extra igényt kell kielégíteniük a fejlesztőknek, így nem ritka, ha tetőkert, vízesés, fitnesz- és konferenciaterem található az épületben - derült ki az iroda.hu internetes irodakereső márciusi szavazásának eredményéből.
Főként a szerelem és a jobb életkörülmények miatt költöznek az európaiak egyik országból a másikba – derült ki az unió által finanszírozott friss felmérésből. Az egyes tagállamok eltérő okok miatt vonzóak az uniós állampolgárok számára, sőt az életkor is befolyásolja, ki hova költözik.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ismét megnyitja a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztését támogató pályázat (GVOP 2.1.1.) negyedik szakaszát. A nyertes projektek támogatására rendelkezésre álló összeg 4 milliárd forint. A pályázatok benyújtására 2006. április 3. napjától 2006. május 5-ig van lehetőség. A pályázati felhívás március 31-től letölthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) weboldaláról.
Az ipar belföldi értékesítési árai – a januári 1,2 százalékos emelkedés után – februárban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal, a 2005. februárival összehasonlítva 6 százalékkal emelkedtek.
A TriGránit Fejlesztési Rt. győzött a szerb vasutak által kiírt tenderen, így a vasútállomás befejezéséért cserébe lehetőséget kapnak a vasúti rész felett egy pláza építésére – írja a Világgazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,37 pontos emelkedéssel, 22 890,51 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,27 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint enyhe emelkedés várható csütörtökön.
A KÖZTÁRSASÁG csak ruha! – mondotta egy szónok, majd hozzátette: Viszont van rajta zseb is! MIKOLA ISTVÁN csak azért keverte össze József Attilát Koestlerrel, mert nem kultuszminiszter, hanem kormányfő-helyettes akar lenni. RAKSÁNYI KUTYU a Fidesz-kongresszuson kijelentette, hogy semmi köze a Magyar Vizslához. ÖZV. K. IMRÉNÉ örömmel tapasztalta, hogy az ő patikusa nem látta a gyógyszeráremelésről [...]
A „Kreml pártjának” választási győzelme két lehetőséget hagyott Ukrajnának. Ha a „narancsos forradalom” két pártja eltemeti a viszályt, akkor Kijev nyugat felé nézhet. Ha nem, akkor temethetik az európaizálást.
A régi tagállamok lakosságának többsége nem támogatja az unió további keleti kiterjesztését, miközben a 2004 májusában csatlakozottak polgárai nyitottabbak a további bővítésre.
Egyre jobb protézisekkel pótolják az elvesztett végtagokat az orvosok, akik e szerkezetek fejlesztése során általában két nagy problémacsoporttal szembesülnek.
A politikát éppen úgy kell eladni, mint a mosóport - szól a már közhellyé koptatott bölcs mondás. A napjainkban dúló választási kampány szenvedő alanya nem is tagadja e megállapítás igazságát.
A tőkejuttatás és a hitelezés formáit illetően térnek el egymástól leginkább a jelenlegi kormányzat és az ellenzék vállalkozásfejlesztési elképzelései.
Idehaza is komoly érdekellentétek jelentek meg egy, az európai innovációt elősegítő csúcsintézmény felállítása körül. A kormány mindenesetre a budapesti székhely mellett lobbizik.