Félig felelt csak meg a papírformának a vasárnapi ukrajnai választások eredménye. Azt már korábban sok jel mutatta, hogy az immár legendás „narancsszínű forradalom” fénye elhalványult. Annak a hulláma emelte az elnöki székbe Viktor Juscsenkót, aki a Mi Ukrajnánk párt élén máig a posztszovjet kötődés, a moszkvai függés lazításának és az európaizálás, a nyugati orientáció egyik jelképe. Ugyanez a hullám sodorta annak idején látszólag végleges bukásba riválisát, Viktor Janukovicsot, a Régiók Pártjának vezetőjét, az orosz orientáció politikájának megtestesítőjét, Moszkva (és Putyin) emberét. Mégis: a vasárnapi választásnak meglepő módon a politikailag és morálisan kompromittált Janukovics volt a favoritja. (A Financial Times például szombaton a Régiók Pártjának 30-40, míg a Mi Ukrajnánk pártnak csak 20-25 százléknyi szavazatot jósolt.) 
Gömöri Endre
A papírforma annyiban félig bejött, hogy a választást valóban a Kreml kegyeltje, Janukovics és a Régiók Pártja nyerte (30,1 százalékos szavazati aránnyal). Az előrejelzések másik fele már tévesnek bizonyult. A Mi Ukrajnánk ugyanis 15,2 százalékos szavazati aránnyal visszacsúszott a harmadik helyre, ami nem is annyira a párt, mint inkább Juscsenko személyes kudarca.
MÓDOSULT ERŐVISZONYOK. A második helyet Julia Timosenko blokkja (BJuT) szerezte meg. A „narancsszínű forradalom hősnője” Juscsenko oldalán harcolt, s ő lett a győzelem első miniszterelnöke. Utóbb azonban heves konfliktusba bonyolódott az elnökkel, aki a kormányfői poszt feladására kényszerítette. A BJuT-nak a prognosztizáltnál csaknem kétszer magasabb szavazati aránya (22,4 százalék) azt mutatja, hogy Timosenko lényegében Juscsenkótól vett el voksokat, tehát az eredeti „narancsos” tábor belső erőviszonyai megváltoztak. Így jogos a kérdés, miért „támadt fel” a Kreml embere. És mi történt a forradalmi szövetséggel, amely a szovjet összeomlás óta politikai, sőt katonai-stratégiai szempontból is a legsúlyosabb csapást mérte a tovább élő orosz birodalmi törekvésekre?
A válasz részben – de csak részben – benne van a kérdésben. Hiszen a Kreml és maga Putyin orosz elnök mindezt megalázó vereségként élte meg, és mindent megtett Janukovics helyzetének megerősítésére. Ehhez reális alapot adott, hogy Ukrajna etnikai térképe (orosz és Moszkva felé forduló keleti; ukrán-nemzeti és Európa felé néző nyugati rész) változatlan maradt. Így Janukovics most is maga mögött érezhette a szavazók jó részének támogatását. Ez stabil bázist ad az orosz nyomáshoz, amely a forradalmi harc idején sokszor igen brutális formákat öltött.
NYOMÁS ALATT. Mára a nyomás finomodott, és többnyire gazdasági jellegűvé vált. Ilyen az elmúlt tél orosz-ukrán gázvitája máig tartó hatásaival. Janukovics egyik reális kampányérve volt, hogy jobb áralkut kötött volna, mint a Moszkvával konfrontálódó Juscsenko, és – ha győz – új gázár-tárgyalásokat indít. Ez, Putyin politikailag motivált árpolitikáját ismerve, igaznak tűnik. Emellett a gázvitának (az acél exportárának esésével egyetemben) nagy szerepe volt az ukrán gazdaság növekedési ütemének látványos zuhanásában (2004-ben, Janukovics miniszterelnöki évében 12 százalékkal, viszont 2005-ben csak 2,6 százalékkal nőtt a GDP). Ezek a tényezők mind hozzájárultak az orosz orientáció pártjának erősödéséhez.
Juscsenko és Timosenko viszályát persze nem lehet Moszkva számlájára írni. A szakítás mélyén az intervencionista-radikális Timosenko, illetve a piacosító-reformer Juscsenko politikai karakterének különbsége rejtőzött. (Példa: Timosenko az előző elnök, Kucsma korrupt privatizálási kurzusának teljes revízióját javasolta. Juscsenko viszont – a privatizációt elvileg helyeselve – csak a legnagyobb gazságokra koncentrált.) A „narancsos” hívek jó része ebben az ügyben Timosenkóval rokonszenvezett. Ezt az érzésüket erősíthette, hogy Juscsenko hajlott az együttműködésre Janukoviccsal, az orosz orientációval. Mindezt együtt büntették a szavazók a harmadik hellyel. Hétfőn koalíciós tárgyalás indult; az erős „Júlia” diktál a meggyengült „Viktor-Rómeónak”. Feltétele: az alkotmánymódosítással már megerősített kormányfői hatalom az elnökséget mindenképpen megtartó Juscsenko oldalán – de nem mögötte.
Így végül csak két lehetőség maradt.
Az első: „Rómeó” lenyeli a keserű pirulát, s elfogadja „Júlia” feltételeit. Így távol lehet tartani a győztes Janukovicsot a hatalomtól, és folytatható az európaizálás. A második: Ha ez meghiúsul, sor kerülhet a Mi Ukrajnánk és a Régiók Pártjának együttműködésére. Az európai orientáció ebben az esetben leblokkol, és egy „lebegési” időszak után Ukrajnában ismét a Kreml befolyása válik uralkodóvá.
