A választásokat megelőző bizonytalan befektetői hangulatban és a hektikus forintpiac árnyékában is emelkedést hozott a mögöttünk álló hét. Ezt elsősorban a gyógyszergyári papíroknak köszönhetjük.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 137,46 pontos emelkedéssel 23 065,09 ponton zárt pénteken, ami 0,60 százalékos erősödés a csütörtöki záró értékhez képest.
Túlnyomórészt Kínából származó játékokat vizsgált 2006 január-februárjában a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség: mintegy 20 ezer vizsgált játékból 32 darab nem volt biztonságos – áll a felügyelőség közleményében.
Idén hetedik alkalommal részesítették a díjban azokat a cégeket, költségvetési szerveket, melyek erőfeszítéseket tettek, hogy dolgozóik könnyebben összehangolják munkájukat a családi élettel, és ez a törekvés vállalatvezetési szinten is megjelent.
A Forbes világ legnagyobb vállalatait tartalmazó kétezres listáját még mindig négy amerikai cég vezeti. A Forbes Global 2000-es listáján a Mol és az OTP is megtatálható.
Ötmilliárd eurót meghaladó értékű külföldi tőkebefektetés valósult meg Magyarországon 2005-ben a Magyar Nemzeti Bank által közölt folyó fizetési mérleg adatok alapján. A rekordértékű beáramlásban a Gazdasági Minisztérium szerint nagy szerepe volt a Budapest Airport privatizációjának is.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pénteken Budapesten kisorsolta, mely civil szervezetek delegálhatnak a következő egy évre tagot a közszolgálati rádiót és a közszolgálati televíziókat felügyelő közalapítvány kuratóriumaiba.
Kisebb volt a kormányzati szféra adóssága tavaly év végén, mint amit a mastrichti kritériumok megengednének – derül ki a kormány, a jegybank és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös, EU-nak küldött jelentésből.
Lezárult a Mol Földgázellátó Rt. és a Mol Földgáztároló Rt. társaságok 100 százalékos részesedésének értékesítése az E.ON Ruhrgas International részére - közölte a Mol Rt. pénteken. A tranzakció végleges feltételei megegyeznek a 2006. január 13-ai bejelentésben szereplő feltételekkel.
Tavaly 830 ezer darabbal, az egy évvel korábbi 6,55 millió darabról 7,38 millióra nőtt a Magyarországon kibocsátott bankkártyák száma – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fizetésikártya-üzletágról szóló jelentésében pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Vodafone Magyarország Rt.-t jogsértő magatartásáért kétmillió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Televízió bemutatta azt az öt tehetséges és felkészült roma fiatalt, akik elnyerték a lehetőséget, hogy február végétől a Magyar Televízió különböző szerkesztőségeiben tanulják meg az újságírás fortélyait.
Ma Magyarországon a lakosság mindössze két százaléka látja úgy, hogy megtakarításainak kamatoztatására a részvények jelentik a legkedvezőbb lehetőséget. Ez az arány az elmúlt években hasonlóan alacsony volt.
A folyó fizetési mérleg hiánya 6,405 milliárd euró, a GDP közel 7,4 százaléka volt 2005-ben, csak a negyedik negyedévben 1,486 milliárd euró volt a deficit - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az előzetes adatokat. Elemzők a vártnál kedvezőbbnek ítélik meg a számot.
Az előzetes adatok szerint januárban a kivitel volumene 19, a behozatalé pedig 14 százalékkal nőtt a megelőző év januárjához képest, ami az elmúlt egy év távlatában az egyik legjelentősebb havi volumennövekedés – áll a KSH friss jelentésében.
Az ITDH Kht. és a Zágrábi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája üzletember-találkozót szervez kis- és közepes vállalkozások horvátországi kapcsolatépítő tevékenységének, piacra jutásának támogatása, a magyar exportlehetőségek feltárása, illetve a magyar tőkekiviteli és idegenforgalmi kapcsolatok építése céljából.
Az európai vállalkozások határon átnyúló tevékenységeinek megkönnyítésére vonatkozó javaslatot dolgoz ki az Európai Parlament a következő hónapokban. A tervezet egy új jogi forma, pl. a német GmbH-modell alapján kialakítandó, ún. európai kft. bevezetését javasolja, amely különösen a kis- és középvállalkozások számára a különböző tagállamokban biztosítaná az azonos jogi keretet.
Az idén mintegy 14 milliárd forint áll rendelkezésre a közmunkákra, ennek segítségével 45 ezren juthatnak munkához, társadalmilag is hasznos elfoglaltsághoz, keresethez.
A paksi atomerőműben többórás tárgyalás eredményeként csütörtökön este létrejött a 2006. évre szóló bérmegállapodás a munkáltató és a szakszervezetek között.
A versenyképes és jól kidolgozott kompenzációs csomag egyre fontosabb eszköze lesz a munkatársak megtartásának és elcsábítá-sának. A jövedelemfelmérések piacára egyre többen szállnak be.
Piaci elemzők politikai okokat és a vártnál nagyobb márciusi hiányt sejtenek annak hátterében, hogy a Pénzügyminisztérium az első forduló utánra halasztotta az államháztartási adatok publikálását. Eközben Varga Mihály számolni kezdett, hogy a Fidesz már a napokban közzétehesse alternatív pénzügyi jelentését.