Pénzügy

Dr. Mérő László lett a Winsdom kutatási igazgatója

A Winsdom Tanácsadó és Kutató Zrt. új vezetővel erősítette csapatát: a kutatási igazgatói posztot dr. Mérő László tölti be.

Dr. Mérő László feladata a Winsdom szakértői tevékenységeinek hátterében álló tudományos kutatási munkálatok irányítása, illetve a cég stratégiai irányainak meghatározásában való közreműködés. Ebben a minőségében elnöki tanácsadói szerepet is betölt a vállalatnál.

A szakember tudományos kutatói és egyetemi oktatói múlttal és gazdasági, céges tapasztalatokkal egyaránt rendelkezik. Jelenleg is az ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoportjának professzora. Eredetileg matematikus, majd a műszaki tudományok kandidátusa. Oktatott tárgyai többek között: emberi gondolkodás és döntés, gazdaságpszichológia, játékelmélet. A szélesebb közönség számára írt könyvei eddig összesen hét nyelven jelentek meg, a „Mindenki másképp egyforma” című könyve elnyerte „Az év tudományos könyve Németországban 1999-ben” díjat. A gazdasági evolúcióról és gazdaságpszichológiáról írt könyve „Az élő pénz” címen jelent meg 2004-ben.

A gazdasági életben a mostani, kutatási igazgatói pozíciót megelőzően a Phone2Play Számítástechnikai Fejlesztő Rt. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. A cég társalapítójaként részt vett 11 mobiltelefonos játék kifejlesztésében. Korábban az Androsoft Szoftverfejlesztő Rt. ügyvezető igazgatójaként a Rubik’s Game című játék CD-kifejlesztésében tevékenykedett. Ezt megelőzően pedig az Intellrobot Számítástechnikai Kft. ügyvezetőjeként a Vérmérleg hardver-szoftver, illetve hét számítógépes játék kifejlesztését irányította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik