Gazdaság

Szombatra kiszámolja a hiányt a Fidesz

Piaci elemzők politikai okokat és a vártnál nagyobb márciusi hiányt sejtenek annak hátterében, hogy a Pénzügyminisztérium az első forduló utánra halasztotta az államháztartási adatok publikálását. Eközben Varga Mihály számolni kezdett, hogy a Fidesz már a napokban közzétehesse alternatív pénzügyi jelentését.

Piaci körökben némi értetlenkedést váltott ki a Pénzügyminisztérium azon közlése, mely szerint a márciusi államháztartási adatok publikálását néhány nappal későbbre, a parlamenti választások első fordulója utánra halasztotta a tárca.

Az értetlenkedésen és a politikai magyarázatokon túlmenően a szokatlan fordulat számolgatásra ösztökélte a nagyobbik ellenzéki pártot. Orbán Viktor felkérésének eleget téve Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter negyedéves pénzügyi jelentést készít, amellyel – mint a FigyelőNet kérdésére elmondta – várhatóan szombatra készül el.

A lapunk által megkérdezett makroelemzők úgy vélték, reális magyarázat lehet a halasztásra a vártnál rosszabb adat, ugyanakkor hozzátették, hogy a pénzügyi tárca aktuális adatainak hiányában gyakorlatilag lehetetlen korrekt elemzést készíteni.

Csúsztatás politikai okokból

Az államháztartási adatok publikálását április 5-ére várták a piaci szereplők, ám azokat végül csak 10-én ismerteti a tárca. Ez önmagában persze nem bizonyítja, hogy a hivatalos deficitcélokhoz képest durván elszállt volna a háromhavi büdzsé egyenlege, de arra enged következtetni, hogy az eredeti prognózisnál magasabb lesz a hiány. Ezt valamennyi, lapunknak nyilatkozó, többségében inkább név nélkül véleményt formáló piaci elemző és szakértő is megerősítette, hozzátéve, hogy a későbbi adatközlést gazdasági érvekkel nehéz megindokolni.

Ezt egyébként a Pénzügyminisztérium sem próbálta meg: Molnár Albert politikai államtitkár egyértelműen politikai síkra terelte a Fidesz pénzügyi jelentésére adott reakcióját, és viszonylag nehezen értelmezhető módon a negatív kampánnyal való szembefordulásként aposztrofálta a tárca magatartását. Kőszegi Márk sajtófőnök viszont kérdésünkre válaszul úgy érvelt, hogy nincs kőbe vésve az 5-ei dátum, és a mindenki előtt nyilvános (a PM honlapján elérhető) publikációs naptárnak megfelelően történnek az adatközlések. Hozzátette: áprilisban egyébként sem tudták volna 7-énél korábban elkészíteni a gyorsjelentésüket, a péntek délutáni adatközlést viszont nem találták szerencsésnek, ezért csúsztatták 10-ére, hétfőn délután öt órára azt.

100 milliárdos pluszdeficit?

Akármi is húzódik a háttérben, háttérelemzőink szerint nehéz dolga lehet most Varga Mihálynak, aki elméletileg ugyanolyan nehezen lát bele az egyébként nem kifejezetten transzparens költségvetésbe, mint bármely más felkészült külső elemző. Nagy hangsúly van ugyanis az előre nem látható egyszeri tételeken, általában ezek szokták a vártnál jobban rontani vagy javítani az egyenleget. Márciusban például állítólag a vártnál nagyobb áfakiadások, illetve a költségvetési intézmények – az előirányzatnál lényegesen – magasabb költései játszhatnak döntő szerepet, és emelhetik meg a korábban 262,6 milliárd forintra prognosztizált hiányt.

Hogy mennyivel, azt aligha lehet előre megjósolni, de neves szakértőink egyike sem zárta ki azt a szcenáriót sem, amely egy név nélküli pénzügyminisztériumi forrásra utalva szerepelt már több sajtóértesülésben. Ez a bizonyos PM-es informátor 100 milliárd forintos extra hiányról tud, ami természetesen nem csupán a márciusi deficitet dobná meg, hanem 698 milliárdról 798 milliárd forintra duzzasztaná az első negyedév halmozott hiányát. Efféle aggodalmakat fogalmazott meg egyébként Járai Zsigmond jegybankelnök is, aki a március 20-ai kamatdöntést követő tájékoztatóján megjegyezte: tart attól, hogy már az első negyedéves hiány is elszaladhat, az éves pedig biztosan jóval magasabb lesz a tervezett szintnél. A jegybank szakértői szerint ugyanis az év eddig eltelt részében a költségvetési szervek kifizetései, köztük az áfakifizetések is magasabbak a tervezettnél, az áfabevétel pedig gyengébb.

Jóllehet az éves prognózis tarthatatlanságától a hazai és nemzetközi elemzői kar is tart egy ideje, pusztán a márciusi adattal kapcsolatban azért nem minden elemző ennyire borúlátó. Barcza György, az ING elemzője például az egyszeri tételektől megtisztított tavalyi első háromhavi adatokat is figyelembe véve, ugyanakkor az idei egyedi hatásokkal is számolva még akár tarthatónak is érzi a 263 milliárd forint közeli hiánycélt. Konzervatívabb megközelítésben durván 310 milliárd forintos márciusi deficitet vár, ami „csak” 50 milliárd forinttal haladja meg a PM-prognózist.

8-10 százalékos éves hiány

Megkerestük Varga Mihályt is, aki a konkrét becsléseket nem kívánta kommentálni, annyit azonban elmondott, hogy saját kalkulációjához többek között PM-es adatokra támaszkodik, jóllehet azokra, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek. Emellett, mint elsorolta, hazai és külföldi pénzintézetek, illetve londoni befektetési házak elemzőinek véleményét, a Magyar Nemzeti Bank tanulmányait, az Állami Számvevőszék jelentéseit és az Eurostat adatait veszi alapul. A várhatóan szombatra elkészülő pénzügyi jelentésének végkövetkeztetéséből annyit előrebocsátott, hogy a pénzügyi tárca által prognosztizált 6,6 százalékos GDP-arányos (pénzforgalmi szemléletben számított) éves költségvetési hiány helyett ő legalább 8-10 százalékos deficitet tart reálisnak.

Hangsúlyozta azt is, hogy a készülő jelentés nem pusztán a márciusi vagy az első negyedéves államháztartásra fog koncentrálni, hanem a fiskális helyzetet érintő folyamatok összességéről szól majd, mint ahogy egyébként Orbán Viktor felkérése is erről szólt.

Olyan leltárat készít tehát a nagyobbik ellenzéki párt, mint amit úgynevezett Fehér Könyvként ismer a szakma, és amilyet a választásokat megnyerő politikai erő szokott rendre elkészíteni annak érdekében, hogy valóban tisztán lássa az államháztartás valós helyzetét. (Ezt 2002-ben is megtette a nyertes párt, és elő is került néhány csontváz a szekrényből – a szerk.) Elemzőink szerint ugyanakkor a választások előtt ennek nincs sok értelme, de legalábbis sokkal kisebb a súlya ahhoz képest, hogy milyen konkrét intézkedéseket fontolgat bármely politikai oldal a minden bizonnyal számottevő hiány lefaragása érdekében. „Piaci berkekben köztudott, hogy nehéz helyzetben van a büdzsé, a befektetőket most már az érdekli, hogy a választások után, az év hátralevő részében hogyan kezelik ezt a problémát” – hangsúlyozta az egyik hazai elemzőintézet szakértője. Az sem mindegy persze, hogy az év első negyede 700 vagy 800 milliárd forintos deficittel zárul, lévén, hogy az utóbbi méginkább megkérdőjelezné az év egészére tervezett 1546 milliárdos deficitcél tarthatóságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik