Konkrétságuk miatt komolynak vélte a kampánygyűlések idejére tervezett robbantásokról szerzett értesüléseket a Köztársasági Őrezred parancsnoka, aki a két forduló között is számít hasonló fenyegetésekre.
Nemcsak Magyarországon került a figyelem középpontjába az új munkahelyek létrehozásának szándéka, hanem, úgy tűnik, az Európai Unióban általánosságban is
A Hamasz győzelmére az izraeli választás balközép irányú eltolódással reagált. A jobboldali Likud összeomlott, de nehéz lesz megalakítani a centrum kormányát.
Megannyi módja létezik a kikapcsolódásnak. Van, aki egy izgalmas könyv elolvasásával próbál feltöltődni, mások a közeli uszodát látogatják meg, vagy zenét hallgatnak, ha elfáradtak a mindennapos munkában. És többen a kikapcsolódás különböző fajtáit még kombinálni is megpróbálják.
Négy éve mozgásban tartja a táborát és pártja vezérkarát is Orbán Viktor, aki a rögtönzéseit is gondosan megtervezi. Autogramosztásra viszont ritkán marad ideje.
Nem szükséges mélyreható kutatás annak megfigyeléséhez, hogy a 2006-os országgyűlési választások kampányában minden korábbinál jelentősebb szerepet játszik a két nagy párt vezető személyiségének párharca.
Hosszú lappangás után először két éve ütötte fel a fejét Miskolcon, akkor még megbújva, aztán tavaly már nyílt lapokkal terjedt a hálón, mint az egyetlen jóindulatú számítógépes vírus, hogy végül az idén márciusban kitörjön a virtuális karanténból: így immár élőben is elkaphatjuk, évente nemegyszer.
Részben azért kevéssé népszerűek az európai fogyasztók körében a génmódosított növények, mert a génsebészeti beavatkozás általában a termelők, a kereskedők, vagy a terményeket feldolgozók érdekeit szolgálja.
Nem hozzánk, hanem a többet ajánló Csehországba telepíti egymilliárd eurós gyárát a Hyundai. Beszállítóként azonban még a magyaroknak is teremhet babér.
Egy nyári konyhából nőtte ki magát az a győri családi vállalkozás, amely hamarosan a világ egyik legnagyobb repülőgépalkatrész-gyártójának a beszállítója lehet.
A Delta Air Lines is közvetlen New York-i járatot indít Budapestről, versenyre kényszerítve ezzel a Malévet, amely eddig egyedül repült ezen az útvonalon.
Másfél évente megduplázódik a mikroprocesszorok teljesítménye és az egységnyi felületen elhelyezkedő tranzisztorok száma - hangzott Gordon Moore, az Intel egyik alapítójának 1965-ben publikált jövendölése.
Akár az irodájából is megfigyelheti egy beruházás megrendelője a kivitelezés folyamatát az interneten keresztül egy ilyen célra kialakított webkamerás rendszer segítségével.
A nehéz és nagy precizitást igénylő ipari automaták, a szórakoztató elektronika csetlő-botló humanoidjai és gépkutyái mellett újabban brit mérnökök kifejezetten mezőgazdasági robotokkal álltak elő.
Össztüzet zúdít az ORTT a pornográf tévéműsorokra, pedig a kábel-szolgáltatók szerint legfeljebb a szexualitást naturálisan ábrázoló programjaik vannak, az pedig nem tilos.
Káros környezeti hatások minden otthonban jelen vannak: például a légszennyezés sem kíméli a lakásokat, de az ott felhasznált számtalan anyag is veszélyt jelenthet az egészségre.