Már harmadik hónapja feküdt kómában Ariel Saron tábornok-kormányfő a jeruzsálemi Hadassza kórház intenzív osztályának gondosan őrzött szobájában, amikor vasárnap „tartósan munkaképtelennek” nyilvánították. Mégis, a választás néhány nappal korábban az ő politikájáról döntött.
Ez a politika egy személyes fordulat terméke volt, amelynek során az izraeli jobboldal bálványa a centrum irányába fordult. A jobboldal vezető pártját, a Likudot – amelynek egyik alapítója, majd vezére volt – faképnél hagyta és Kadima néven új pártot alakított. Ez a párt a választáson (Saron politikai partnere és – vasárnap óta már – kormányfő, Ehud Olmert vezetésével) a 120 tagú parlament, a kneszet legnagyobb pártja lett.
Ebben az értelemben a kómában fekvő Saron – anélkül, hogy tudná – megnyerte a választásokat. Ám, nyilván azért, mert Saron politikáját az ő karizmáját nélkülöző Olmert képviselte, a szokottnál alacsonyabb volt a részvétel, és a Kadima csak 28 mandátumhoz jutott. Ez azt jelenti, hogy a 61 mandátumos kormánytöbbséget csak nehéz és bonyolult koalíciós alkuval lehet létrehozni. Az alkudozás akár április végéig is eltarthat.
E bizonytalan lebegés ellenére az izraeli választás eredményét komoly pozitívumként, a polgárok érettségének bizonyítékaként lehet értékelni. Mégpedig azért, mert a január végi (akkor Saron már kómában volt) palesztin választásokat a Hamasz terrorszervezet nyerte meg. A természetes – vagy inkább várható – reflex az lett volna, ha az izraeli szavazók is a jobboldali radikalizmus felé menekülnek. Valójában ennek a fordítottja történt. A választás inkább balközép irányba tolta az izraeli politikát.
A LIKUD A MÉLYBEN. Ennek két látványos bizonyítéka van. A legfontosabb a Saron által elhagyott Likud zuhanása az ötödik helyre, mindössze 11 mandátummal. A Likud már a Saron által végrehajtott gázai kivonulást is ellenezte. Veresége a vég kezdetét jelentheti Netanjahu ex-kormányfő politikai karrierje számára is.
Ennek ellenpontja és egyben a második bizonyíték a balközép Munkapárt helyzetének stabilizálódása; 20 mandátumával ez a kneszet második pártja, amely nélkül a Saron programját képviselő Olmert nem tud kormányt alakítani. A stabilitás a Munkapárt mai helyzetében azért különleges eredmény, mert Amir Perec személyében első ízben kapott a párt marokkói származású (szefárd) vezetőt a hagyományos európai (askenázi) származékok helyett.
Ennek Izrael szociológiai helyzetében komoly jelentősége van. Az országalapító elit (jobb- és baloldalon egyaránt) eredetileg a német-jiddis nyelvi- és kultúrkörnyezetből érkező askenázi volt, Ben Guriontól Saronig és Olmertig. A spanyol örökséget őrző ladino nyelvet beszélő, és évszázadokig az (akkor) toleráns arab környezetben élő szefárdok csak jóval később, az askenázi idegenkedéssel küzdve törtek be az elit soraiba.
FURCSA SEGÉDCSAPATOK. Most a szefárd-askenázi idegenkedés további leküzdése kell ahhoz, hogy a Kadima és a Munkapárt csak 48 mandátumos párosa elérje a kormányképesség 61 mandátumos küszöbét. Két, igen különböző partnert kell(ene) meggyőzni. Az egyik: a Sasz nevű ortodox vallási párt (13 mandátum), amelynek még a képviselőjelöltjeit szefárd rabbik választották ki. A másik: az „Otthonunk, Izrael” nevű párt (12 mandátum). Ez a többségükben nem vallásos askenázi orosz bevándoroltakat tömöríti. E két párt együttes jelenléte nélkül nincs stabil parlamenti hátterű kormány. Egyetlen közös vonásuk az, hogy szegény rétegeket képviselnek, tehát gazdasági érdekeik alapján részükről indokolt a Munkapárt támogatására.
Mindez azt jelenti, hogy Olmert nehezen kormányozható ország élén kísérli meg a Saron-program megvalósítását. A bonyolult feladatot imponáló tömörséggel foglalta össze Avisai Margalit, a jeruzsálemi Héber Egyetem filozófia professzora: „A Saron-terv három pontja: 1. Nincs palesztin tárgyalópartner. 2. Izraelnek így egyoldalúan kell megvonnia határait. 3. Ezt a kivonulásra szánt terület mentén húzódó kerítés jelzi. A 250 ezer telepesből 70 ezer kívül reked a kerítésen. Ezeknek a telepeit ki kell üríteni, miként az Gázában is történt.”
Kérdés: miért fogadná el ezt az izraeli többség? Meghökkentő választ ad Margalit: „A gázai kivonulás előtt úgy hittük, hogy az izraeli jobboldal a palesztinokat utálja, a baloldal meg a telepeseket. Saron rájött, hogy a többségi centrum utálja a palesztinokat meg a telepeseket is.”
Ennyi lenne az egész? Ez megmagyarázná a választók középbal reflexét? Itt már a bölcs filozófia-professzor is óvatoskodik, és elemzését e szavakkal zárja: „Csak egy bolond merné megjósolni, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek.
