FN

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,06 pontos emelkedéssel, 23 989,26 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,11 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett elemzők nem várnak jelentős elmozdulást az árfolyamokban pénteken.
2006. 04. 14. 09:19
A Samsung Electronics Co. első negyedévi eredménye 25 százalékkal javult az első negyedévben, ám ugyanilyen mértékben romlott a konszern működési eredménye a megelőző év azonos időszakához képest.
2006. 04. 14. 09:17
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2006 februárjában – mind a kiigazítatlan, mind a munkanaphatástól megtisztított index szerint – 11,6 százalékkal nőtt, és az előző hónap szintjén maradt. Az év első két hónapjában 12,6 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.
2006. 04. 14. 09:11
A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Budapest Airport (Ferihegy) menedzsment közötti tárgyalások eredménytelenül zárultak, ezért a szakszervezet azt fontolgatja, hogy 72 órás bejelentési kötelezettséget követően sztrájkot kezdeményez.
2006. 04. 14. 09:11
A holland kormánynak nem sikerült a hágai parlamentben megvédenie a tervét, hogy januártól megnyitja munkaerőpiacát az új tagországok munkavállalói előtt.
2006. 04. 14. 08:33
Több négy- és ötcsillagos szálloda építése szükséges a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság esetleges magyarországi megrendezéséhez. Az UEFA illetékesei a héten tárgyaltak ez ügyben a hazai szervezőbizottsággal és magyar szállodapiac szereplőivel.
2006. 04. 14. 08:17
Az év első hónapjaiban várakozáson felül nekiiramodott a regisztrációs adó. A Világgazdaság információi szerint az első negyedévben mintegy 19 milliárd forint folyt be, ami tavalyhoz képest több mint 80 százalékos a növekedés, és az idei költségvetési tervek is csaknem 40 százalékkal túlteljesültek.
2006. 04. 14. 08:10
Az osztrákok kedvenc külföldi nyaralóhelyei közül az elmúlt egy évben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az euró vásárlóértéke – derül ki a Bank Austria Creditanstalt elemzéséből, amely az egységes valuta vásárlóértéket vizsgálta meg 14 célországban.
2006. 04. 14. 08:04
A Füstirtók Egyesületének információi szerint az utóbbi napokban többször is fogadták a dohányipari lobbi képviselőit a gazdasági tárcánál. Arról konzultáltak, hogyan lehetne megszegni az uniós dohányreklámtilalmat. Így a tagországok közül egyedül Magyarországon maradhatnának dohányreklámok a Forma-1-es futamokon.
2006. 04. 14. 07:34
Ahogyan 1998-ban és 2002-ben is megrázta a tőzsdei árfolyamokat a választások kimenetele, várhatóan az idén sem hagyja hidegen a befektetőket az eredmény. A legérzékenyebben az OTP és a Mol reagálhat.
2006. 04. 14. 07:30
Az E.ON Ruhrgas, az Mmd-t választotta kommunikációs partneréül. Az Mmd vállalati kommunikációs tanácsadással és lobbi tevékenységgel fogja támogatni az E.ON Ruhrgas magyarországi tevékenységét, miután a társaság felvásárolta a MOL gázüzletágát, a MOL Földgáztárolót és a MOL Földgázellátót.
2006. 04. 14. 00:34
AAlkalmi foglakoztatásAlkalmi munkavállalóAnyasági támogatásÁÁllásidőÁlláskeresési juttatásÁtlagkeresetBBérpótlékBeruházási támogatás rehabilitációs foglalkoztatáshozBetegszabadságCsCsaládi pótlékCsoportos létszámleépítésDDotáció (A munkáltatók rehabilitációs tevékenységét segítő támogatás)EElőrehozott öregségi nyugdíjFFelmondási időFelmondási védelemFiatal munkavállalók védelmeFizetés nélküli szabadságGyGyermeknevelési támogatás (GYET)Gyermek után járó szabadságGyermekápolási táppénzGyermekgondozási segély (GYED)Gyermekgondozási segély (GYES)HHatározatlan idejű munkaviszonyHatározott idejű munkaviszonyKKeresetpótló juttatásKészenlétKollektív szerződésKorengedményes nyugdíjKülföldi kiküldetésMMegváltozott munkaképességű munkavállalóMinimálbérMunkabérMunkahelyi balesetMunkaidőMunkaidő-kedvezmény szoptatásraMunkajogi védelemMunkáltatói igazolás a munkaviszony megszűnésérőlMunkaruha MunkaszerződésMunkaszerződés módosításaMunkaviszonyMunkaviszony jogellenes megszüntetéseMunkaviszony [...]
2006. 04. 13. 22:00
Alkalmi foglalkoztatásnak minősül, ha a munkáltató ugyanazzal a munkavállalóval naponta, de legfeljebb öt egymást követő napon létesít munkaviszonyt. Az alkalmi munkaviszony ugyanannál a munkáltatónál egy hónapon belül legfeljebb 15 nap, egy éven belül pedig 90 nap lehet. Több munkáltatónál egy évben összesen 120 napot lehet alkalmi munkavállalói könyvvel (AM) dolgozni. Az alkalmi foglalkoztatást az 1997. [...]
2006. 04. 13. 21:52
Az alkalmi munkavállaló alkalmi munkavállalói könyv (AM) birtokában létesíthet alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszonyt.Az AM kiállítására a foglalkoztatás helye szerint illetékes munkaügy központ, és annak kirendeltsége, a Pest Megyei Munkaügyi Központ illetékességi területén a váci kirendeltség, a fővárosban a Fővárosi Munkaügyi Központ VIII. kerületi kirendeltsége illetékes. A kiállító a tárgyévet megelőző december 15-ig állítja ki az [...]
2006. 04. 13. 21:50
Az a munkaidő, amely során a munkavállaló a munkáltató működési körében felmerült okból nem tud munkát végezni. Az emiatt kiesett munkaidőre a munkavállalót személyi alapbére illeti meg. Vonatkozó jogszabály:Munka Törvénykönyve 151. § (4) bekezdés
2006. 04. 13. 21:49
2005. november 1-től átalakult a munkanélküli ellátó rendszer. Célja, hogy hogy a munkanélküli önmaga is intenzíven keressen magának munkahelyet. Az álláskeresési juttatás a munkanélküli járadékot váltotta fel. Ez a típusú munkanélküli-ellátás érdekeltté teszi a munkanélküli-járadékot kimerítő állástalanokat az álláskeresésben és a munkaügyi központokkal való együttműködésben. az első három hónapban a minimálbér 120%-áig terjedhet a járadék [...]
2006. 04. 13. 21:48
Anyasági támogatást egyszer lehet igénybe venni. Az a nő jogosult rá a szülést követően, aki a terhesség időtartama alatt legalább négy alkalommal (koraszülés esetén egy alkalommal) vett részt terhes-gondozáson. Erről igazolást az orvostól szerezhetnek az anyák, melyet az igénylési laphoz csatolni is kell. Az anyasági támogatás akkor is megilleti a szülő nőt, ha gyermeke halva [...]
2006. 04. 13. 21:40
Ha a munkavállalónak átlagkeresetet kell fizetni, akkor a munkavállalónak az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakra kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga jár.Az átlagkereset számításánál időbér esetén a személyi alapbért az átlagkereset esedékessége időpontjában érvényes összegben kell figyelembe venni. Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett munkabérek szolgálnak. Ha a munkavállaló munkaviszonya a négy naptári negyedévnél [...]
2006. 04. 13. 20:30
Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása bérpótlék fizetését írja elő, annak számítási alapja a munkavállaló személyi alapbére.• Éjszakai munkavégzés esetén a munkavállalót tizenöt százalékos bérpótlék illeti meg.• Délutáni műszakban történő munkavégzés esetén a műszakpótlék mértéke tizenöt százalék, • Éjszakai műszakban történő munkavégzés esetén a műszakpótlék mértéke harminc százalék. • A munkaidő-beosztás szerinti napi [...]
2006. 04. 13. 19:19
A Munkaerő-piaci Alap rehabilitációs alaprészéből a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására, az arra kötelezettséget vállaló (foglalkoztatási kötelezettség) munkaadó részére pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható munkahely létesítésére, a termelő, szolgáltató létesítmények – a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával összefüggő – átalakítására, beleértve az akadálymentesítést, a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához szükséges eszközök, berendezések beszerzésére, átalakítására, a megváltozott munkaképességű munkavállaló [...]
2006. 04. 13. 19:18
A munkavállalót a betegsége miatti keresőképtelenség idejére – ide nem értve a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenséget – naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadság illeti meg.A munkavállaló keresőképtelenségét – a keresőképesség orvosi elbírálásáról szóló rendelkezéseknek megfelelően – a kezelőorvos igazolja. A betegszabadság időtartamára a munkavállaló részére távolléti díjának 80 százaléka jár.Év [...]
2006. 04. 13. 19:17
Olvasói sztorik