A francia kormányt legyőzte a tüntetések hulláma. A vereség-nek a 2007. májusi elnökválasz-tásra is hatása lehet, ám ma ennél fontosabbak az ügy európai tanulságai.
csak egy dolog tűnik biztosnak. Orbán Viktor nem lesz miniszterelnök. A múlt héten maga jelentette be visszalépését, miután számára is nyilvánvalóvá vált: a Fidesz-MPSZ egyedül nem alakíthat kormányt.
Nagy-Britanniában a Royal Academy of Arttól a Royal National Theaterig minden színházi és zenei tanintézményben kötelező tantárgy, amerikai egyetemeken is éppúgy tanítják, mint az izraeli hadseregben.
a Ferihegyi repülőtér vasúti összeköttetésének ügye. Eddig teljesen érthetetlen volt, hogy az évi 8 milliós forgalmú reptér közvetlen közelében futó vasútvonalat semmilyen módon nem használták ki erre a célra.
A magyar gazdaságpolitika egészében igen alacsony hitelességű, ezért mielőbbi kiigazításra van szükség. Víziók, remények és a valóság - közel húsz éve e címen jelent meg Kornai János elemzése a magyar reform eredményeiről és az ország előtt álló válaszútról.
Legalább egymillió ember halálát okozza évente a váltóláz, amely az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint nagyjából az emberiség 40 százalékát fenyegeti - ezért is dolgoznak a kutatók világszerte az e kór megelőzését szolgáló technológiákon.
Eddig még újságcikket nem írtam, de most meg kellett tennem, mert a Figyelő egyik cikkében (Tollfosztás, 2006/15. szám) nagyon súlyos megállapítás jelent meg a cégcsoportról, amelynek egyik tulajdonosa vagyok.
Az egyház rendelkezik olyan belső spirituális erővel, hogy képes kiengesztelődni önmagával, a társadalommal, és megpróbálni elfogadni a másikat, úgy, ahogy van - mondja a pannonhalmi főapát. A katolikus egyház múltfeltáró alapítványának kuratóriumi elnöke az ügynökkérdésről, valamint egyház és politika viszonyáról is nyilatkozott a Figyelőnek.
Kampányában a gazdaságra és a hiányra, helyi szinten pedig az MDF-es szavazókra koncentrál a választások vasárnapi második fordulója előtt a Fidesz. A szocialisták azt sulykolják, hogy nem terveznek adóemelést, a költségvetést a kiadások lefaragásával tennék rendbe.
Megkönnyítheti az adósságok értékesítését egy új online aukciós rendszer, a körbetartozások érdemi csökkentéséhez azonban a piac öntisztulására is szükség volna.
E sorok írásakor nem tudhatjuk ugyan, milyen végeredményt hoznak a választások, annyit azonban bizton megállapíthatunk, hogy a jelenleg kormányzó szocialista és liberális pártnak jó esélye van a végső győzelemre az egyéni kerületek-ben és az újabb kormányalakításra.
Ősbemutatót tartott a Budapesti Operettszínház. Jávori Ferenc Fegya a zenés színház felkérésére írt musicalt Menyasszonytánc címmel Indig Ottó A torockói menyasszonyából.
Míg a jóléthez szokott nyugat-európai vásárlót olykor már zavarja a választásban a túlzott árubőség, Magyarországon a széles kínálat még mindig költekezésre ösztönöz.
Egyéni tb-járulék számlákElfogadta a kormány az egyéni egészségbiztosítási járulékszámlák bevezetéséről szóló határozatot – jelentette be Rácz Jenő egészségügyi miniszter. A rendszer júliustól élesben működik, attól kezdve könnyebben megállapítható, hogy ki jogosult a tb által finanszírozott szolgáltatásokra, illetve ki nem. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által kidolgozott informatikai háttérrel a beteg is meggyőződhet arról, befizették-e utána [...]
Halálra vagyok fényképezve - említette egyszer Marlene Dietrich. Vannak popsztárok, akik legalább annyira élnek a dalaikban, mint egy-egy jól elkapott pillanatukban.
A FigyelőNet információi szerint Pintér Sándor, korábbi belügyminiszter cége vásárolta meg a felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Kft. vagyonát, amely egyebek mellett egy tekintélyes kecskeméti ingatlant tartalmaz, majd nem sokkal később továbbértékesítette. Pintér Sándoron nem fognak a ciklusok, jobb- és baloldali kormány esetén remekül feltalálja magát.
Andor Mihály oktatásszociológus az ATV Friderikusz Most című műsorában a leendő oktatási miniszterrel kapcsolatban elmondta, attól tart, Gyurcsány Ferenc a konfliktusok számának csökkentése érdekében akarja a tárcát szocialista irányítás alá vonni.