Ismét meghirdeti az ötven év feletti álláskeresők elhelyezkedésének elősegítését szolgáló központi programot a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM).
A gazdasági fellendülés belassul Kelet-Európában, a nagy folyómérleghiányok továbbra is aggodalomra adnak okot, írták a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői. Magyarországon a GDP-növekedés gyorsulására és a folyómérleghiány növekedésére számítanak.
A korrupció visszaszorítása és negatív hatásainak kiszűrése érdekében a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) együttműködési nyilatkozatot írt alá több, vállalkozásokat tömörítő szervezettel szerdán Budapesten.
Több mint kétmillió alkalommal vették igénybe 2005. április 25-i indulása óta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium lendület portálját, ebből több mint egymillió tartalomlekérést egy hónap alatt, március közepe óta regisztrált a tárca.
Az élelmiszerboltok száma 23 086-ra csökkent tavaly a 2004-ben regisztrált 23 955-ről – mondta Szalóky Tóth Judit, az ACNielsen piackutató vállalat igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Malév éves szinten mintegy 1 milliárd forintot takaríthat meg az Oracle által a légitársaság igényeihez kifejlesztett flottarotációs rendszer alkalmazásával – mondta a cég vezérigazgatója.
Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. és a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet 2006. május 22–25. között üzletember-találkozót szervez Tyumeny megye azonos nevű székhelyén. A jelentkezési határidő 2006. április 20.
Jótékonysággal, a hatóságokkal való teljes együttműködéssel és bocsánatkéréssel menti jó hírét a korrupciós botrányba keveredet Hyundai – tudósít a BBC. A piac a jelek szerint megbocsát.
Már állnia kellene a Rác fürdő mellé tervezett exkluzív hotelnek, amelyben a főváros is résztulajdonos lenne, de az építkezést több akadály hátráltatja. A FigyelőNet információi szerint a Kempinski kiszállt a projektből.
Áprilisban jóval lassabban nőtt az államháztartási hiány, mint márciusban - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca előrejelzése szerint a négyhavi hiány az éves előirányzat 61,5 százaléka, a féléves 83,2 százaléka lesz.
Az olasz UniCredito megállapodást kötött arról a lengyel kormánnyal, hogy 30 hónapon belül megválik a BPH bank 200 fiókjától – jelentette be a varsói kincstárügyi minisztérium szerdán közleményében.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GVOP Irányító Hatóság döntése értelmében a kis- és középvállalkozások számára kiírt „Vállalati innováció támogatása” (GVOP-2005-3.3.3./02) pályázat legutóbbi szakaszában benyújtott (a sorrendben legtöbb pontot elért) pályázatok közül 123 nyert vissza nem térítendő támogatást, összesen 3,8 milliárd forint értékben.
Először közölt összehasonlítható eredményeket az IBM a számítógépgyártó-részlege eladása óta. Az adatok szerint a társaság forgalma csökkent ugyan, de a megmaradó részei több nyereséget termeltek, mint egy évvel korábban.
Fábry Sándor húsvéti locsolóversében a nem szavazó ibolya lesavazására buzdított. Az MDF szerint a showman a pártelnök fizikai megsemmisítésére szólított fel.
A tavalyinál valamivel jobban sikerült a húsvéti szezon a kiskereskedők számára. Az újév első három hónapjában általában gyenge a bolti forgalom. A vásárlók igyekeznek újra feltölteni a karácsonyi költekezést kiheverni, írja a Népszabadság.
Megháromszorozza létszámát a következő egy-másfél évben Magyarországon a Cisco Systems – tudta meg a Világgazdaság. Az internetes hálózati eszközök piacvezető gyártójaként számon tartott társaság jelenleg ötvenfős céget működtet Budapesten.
Románia az idén a tervezettnél többet költ oktatási intézmények korszerűsítésére és útépítésre, aminek a következtében mintegy a duplájára nő, a GDP 0,9 százalékára emelkedik az államháztartási hiány – jelentette be kedden a román kormányfő.
Szerdán a nyersolaj szabadpiaci ára lefelé mozdult a tegnapi rekordszintről, de a WTI tartja a hordónkénti 71 dollár feletti szintet, mivel erősödik az iráni szállítások esetleges kimaradása miatti félelem, továbbá az amerikai benzinalapanyag-ellátás fő forrásának számító Nigériában sem állt még vissza a kivitel a normális mértékre.
A január-februári reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett) 5,6 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,07 pontos emelkedéssel, 24 337,83 ponton nyitott szerdán. A CIB Bank elemzője optimista hangulatra számít a szerdai kereskedési napon.
A napokban kezdte meg a londoni értéktőzsdén jegyzett Matra Petroleum Plc. a Kék Topáz–9 névvel fémjelzett kútjának kísérleti fúrását Magyarországon – értesült a Napi Gazdaság.