Szombaton ismét kudarcba fulladtak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kereskedelem liberalizálási tárgyalásai: a genfi alkudozás eredmény nélkül ért véget, és a megbeszéléseket július végéig elnapolták.
A MÁV által vásárolt Stadler Flirt vonatok teljeskörű biztosítására írt ki pályázatot a vasúttársaság. A vagyonbiztosítás becsült nettó értéke 120 millió forint.
A banki különadó legnagyobb vesztesének látszó Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. hosszú távú tervei sértetlenek maradhatnak, ez azonban kevés a sikeres privatizációhoz.
A Gyurcsány-csomag növeli a vállalatok költségeit és csökkenti Magyarország nemzetközi versenyképességét a beruházási helyszínek között – véli a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kijelölt ügyvezetője, Gabriel A. Brennauer, aki július elsejével követi Wolfram Kleint ebben a beosztásban.
Nem volt egyöntetű a rövid távú magyarországi kamatemelési várakozás a londoni elemzői közösségben pénteken a forint korábbi gyengülése ellenére sem, a költségvetési csomagot ismertető előző esti Gyurcsány-előadás megítélésére ugyanakkor az óvatos derűlátás a jellemző.
Az MDF jövő keddre egyeztetésre hívja a parlamenti pártok képviselőit az MTV kuratóriumi elnökségének ügyében - közölte Dávid Ibolya az MTI-vel pénteken. A Fidesz részt vesz a megbeszélésen.
A Henkel Magyarország Kft. az előzetes bejelentéseknek megfelelően 14 évi tevékenység után pénteken beszüntette szolnoki mosóporgyártó üzemének működését; a cég a várostól búcsúzva 16,5 tonna mosóport adományozott a Vöröskereszten át a település rászorultjainak.
A ferihegyi repülőtér új vezérigazgatója Stewart Wingate lett. A férfit korábban a Hentes gúnynévvel illették angliai kollégái, utalva eredeti végzettségére és munkamódszerére.
Az SZDSZ gazdasági tanácsadó testülete 3 pontban fogalmazta meg javaslatait, amelyek szükségesek ahhoz, hogy sikeresen tudják végigvinni az Új egyensúly program és a reformprogram célkitűzéseit - jelentette be a gazdasági miniszter.
Az idei év első negyedévében több mint 2 milliárd euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg Magyarországon - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett adatokra hivatkozva pénteken.
Nagyszabású gázszállítási terveket vázolt Kína számára az orosz Gazprom vezérigazgatója, a cég pénteki részvényesi közgyűlésén: 2011-től évente 68 milliárd köbméter gázt szállít a Gazprom Kínába, két új gázvezetéken.
Az idén az első félévben a tavalyinál 344-gyel több, összesen 4400 cég került felszámolás alá, és 2001 óta nem volt olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya, mint 2006 első hat hónapjában - közölte az MTI-vel a cégadat szolgáltatással foglalkozó Opten Kft. pénteken.
Megkezdődhet a Globus részvények tőzsdei kivezetése, miután a tőzsde vezérigazgatója jóváhagyta a francia Union Fermiére Morbihannaise Société Coopérative Agricole (UFM) tőzsdei ajánlatát.
Elvette a magyarok vállalkozó kedvét a választási kampány és a kormányprogram: 2006 második negyedévében az eddigi adatok szerint a szokásosnál kevesebb új cég alakult Magyarországon. Az első félévben a tavalyinál 344-gyel több, összesen 4400 céget számoltak fel, és 2001 óta nem volt olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya, mint idén az első hat hónapban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 652,34 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken. 1016,72 pontos, 4,99 százalékos emelkedéssel, 21 407,03 ponton zárt. A részvénypiacnak a Fed kamatemelése után adott indoklása adott lendületet.
Elektronikus hírközlő eszközökön keresztül is bonyolíthatják a társaságok tag- és közgyűléseiket július elsejétől a hatályba lépő új társasági törvény alapján. A részleteket ugyanakkor az alapszabályokban, szerződésekben kell rögzíteni.
A német Siemens gépgyár és távközlésiberendezés-gyártó 4,2 milliárd euróért megveszi az ugyancsak német Bayer gyógyszergyár diagnosztikai és laboratóriumi berendezéseket gyártó részlegét, közölték a két cégnél pénteken.