Az egészségügyi problémákért mindenki az élelmiszeripart okolja, így a szektor szereplői folyamatos megújulási kényszert éreznek - mondja a transzzsírsavügy kapcsán a McDonald’s ügyvezető igazgatója.
Testünk legkisebb csontjai a középfülben találhatók: ezek a kalapács, az üllő és a kengyel, amelyek a dobhártya rezgéseit közvetítik a belső fül folyadékterébe.
Csak gratulálni tudok a ráfizető parkolással foglalkozó cikkhez (Egyirányú behajtás - Figyelő, 2007/17. szám), amely az érintettek „szófukarsága” és a nyilvánosság elől rejtegetett szerződések, a titokzatoskodás ellenére igen jól rávilágít a hazai - elsősorban budapesti - közterületi parkolással kapcsolatos állapotokra.
Immár nem a film számít az új hollywoodi szabályok szerint, hanem a film büdzséje. Az első Pókember 150 millió dollárba került, a második 200-ba, a mostani pedig 300 millióba, így a Pókember 3 minden idők legdrágább moziprojektje.
Szövetségkötések dzsungelében írták ki május elején már negyedszer a tendert a Győr-Gönyű országos közforgalmi kikötő közlekedési kapcsolatainak kialakítására. Az eredményesség most sem borítékolható.
Apróhirdetés: „Forgalmas helyen lévő üzletemhez forgalmat keresek.” Időtlen vicc, ugye? Feladhatta bárki, bármelyik bevásárlóközpont környékén lévő falusi kisbolt tulajdonosa. De a mondat mégis 1948-ból származik, amikor a pesti kereskedő épp olyan pesszimista volt, mint a mai.
Sérült fogtömések cseréje teszi ki az Egyesült Államokban a fogászati beavatkozások 70 százalékát, ami évente mintegy 5 milliárd dollárjába kerül a betegeknek. Ez az adat a fogászok szerint leginkább arra utal, hogy az alkalmazott tömőanyagok nem tökéletesek.
Nagyszabású terjeszkedési terveket sző a varsói tőzsde, az osztrák hátterű konzorcium által irányított magyar piac azonban sem versenyezni, sem együttműködni nem tud vele. A kényszerpályán mozgó hazai tőkepiac nem dönthet saját sorsáról, és a mindenkori kormányok sem segítették eddig.
Egyre több nyugati autógyár ismeri fel, hogy hosszú távú túlélése érdekében nem maradhat ki a pár ezer dolláros modellek versenyéből. A trendet Ázsia diktálja.
Ismét kongresszusra készül a Fidesz. Miután a pártelnök egyedül versenyez, a tisztújítás során csupán egy nyitott kérdés maradt: kik lesznek az alelnökök.
Legmagasabb, minisztériumi szintű közös magyar-osztrák akciócsoport felállításában állapodott meg Fodor Gábor osztrák kollégájával Rába habzása problémájának megoldására.
A jövő év januárjától egy szervezet a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács irányítja az állami vagyonkezelést. A tervezet melléklete szerint részlegesen értékesítenék a Postát és a Villamos Műveket is.
Valószínűleg még 2008-ban sem vezetik be az ingatlanadót, az viszont már szinte biztos, hogy előbb-utóbb fizetnie kell a lakástulajdonosoknak - írja a Népszabadság.
Május 18. akár új aukciós rekordot is hozhat a Budapesti Kongresszusi Központban. Virág Judit hazai és külföldi különlegességekkel készül jubileumi aukciójára: lesz Klimt, Gulácsy és sok felkapott impresszionista.
A kormány elfogadta a villamosenergia-törvény tervezetét, amely értelmében 2008. január 1-jével megvalósul a villamosenergia-piac teljes liberalizációja Magyarországon - közölte Kóka János.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,33 pontos esés után 25.546,38 ponton zárt szerdán, az előző záró értékhez képest ez 1,31 százalékos gyengülés.
A forint szerdán fél négy körül csak 10 fillérrel tért el a keddi árfolyamától azeuróval szemben a bankközi devizapiacon. Az eurót 248,50/60 forinton jegyezték a kedd délutáni 248,40/50 forint után.
Nyáron évtizedek óta sokkal rosszabbul teljesítenek a világ vezető tőzsdéi, mint hidegebb időben. A Figyelő írása szerint Budapesten is pont ez a helyzet.
A legveszélyeztetebb fajok tízes listájával készült a WWF a vadon élő állat- és növényfajok kereskedelméről szóló konferenciára. Az emberszabású majmokat például hobbiállatnak fogják be, húsukat pedig megeszik.