Két-három éven belül elindulhat a magyar VH1, előbb azonban jöhet a Comedy Central – említi Málnay B. Levente, a Viva mellett októbertől a magyar Music Televisiont (MTV) is útjára indító cég vezérigazgatója.
Az utazási szokások és a közterületi felületek adatbázisának összekapcsolásával kíván még pontosabb képet adni az otudoor piacról a Szonda Ipsos új rendszere, amely 18 célcsoportra vonatkozóan szolgáltat adatokat.
Az internetes piac mellett a közterület produkálta a legnagyobb bevételnövekedést az elmúlt évben. Ez a trend tartósnak ígérkezik, a piac tisztulását pedig a tulajdonosi koncentráció segítheti.
Kedvezőbb megítélést, több bevételt jelenthet a hazai közterületi reklámcégek számára, hogy szeptembertől egységes rendszer alapján mérik a piacot – állítja Tombor András, a Magyar Közterületi Reklámszövetség (MKRSZ) ügyvezető elnöke.
Míg az országos tévék időnként komoly erőfeszítésre kényszerülnek, hogy teljesítsék közszolgálati kötelezettségüket, nem egy kábeltelevízió önként ad közszolgálati műsorokat.
A GDP növekedésének lassulása nem versenyképességi probléma, azt az állam túlköltekezésének csökkentése okozza. Ha a politika élénkíteni akarja a gazdaságot, az valószínűleg "belepusztul" - mondta Kóka János egy miskolci fórumon.
Tizenegy év reklámköltési adatait húzta át egyetlen tollvonással a Procter & Gamble. Az FMCG-óriás új módszerrel számolja el hirdetésekre fordított dollármilliárdjait éves beszámolóiban.
Tizenévesként csöppent a rádiózásba Tiszttartó Titusz, aki 14 év alatt műsorvezetőből a Danubius Rádió program- és marketing vezérigazgató-helyettesi pozíciójáig jutott.
A legmagasabb piaci értékű hazai sportolók közé került Szávay Ágnes azzal, hogy bejutott a US Open negyeddöntőjébe A versenyző évtizedek óta nem látott sikert könyvelt el, így már most biztos, hogy új kapuk nyílnak meg előtte.
Újabb változások várhatók a Magyar Hírlapnál, miután nemsokára saját nyomdát indít Széles Gábor médiabirodalma. A milliárdos vállalkozó több újságot is piacra dobna.
Az őszi szezon kezdetekor a Tv 2-nél rövid idő alatt több személyi változás is történt, az RTL Klubtól pedig egyes hírek szerint jövőre távozik a menedzsment egyik tagja.
Az Alfa Romeo történetében nincs semmi vadregényes, karrierje nem indult szövőszékként, mint a Suzukié vagy gumiabroncsként, mint a Nokiáé. Mégis történelmet írt, immár százéveset.
Az adókulcsok csökkentését is tartalmazó reformok esetén csak úgy kerülhető el a bevételek csökkentése, ha a jövedelemadó rendszerében sikerül megszüntetni a sokféle kedvezményt és kivételt - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) által készített tanulmányból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91 pontos emelkedéssel, 26 837 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,34 százalékos erősödés.
Gyorsforgalmi út építését tervezik a romániai Pete (Petea), Szatmárnémeti (Satu Mare) és Nagybánya (Baia Mare) között, újabb összeköttetést biztosítva Magyarország és Erdély között, jelentette be Tánczos Barna, a román szállításügyi minisztérium államtitkára.
A humánpolitikai kutatás olyan cégeket, szervezeteket vizsgál, ahol létezik tudatos HR-tevékenység. A 2007-es Országos HR Benchmark Felmérés célja az, hogy új megoldásokkal szolgálják a HR-es szakemberek munkáját.
A bányajáradék 12 százalékról 30 százalékra emelésével nem nő a lakossági gáz ára – mondta Garamhegyi Ábel. Az ellenzék ennek épp az ellenkezőjét gondolja, bár a Fidesz szerint a magasabb járadék a Mol magyar tulajdonának védelmét szolgálja.
A dolgozni vágyó diákok más-más okokból döntenek a munkavállalás mellett, viszont sajnos egyre több azoknak a száma, akik a megélhetésükért, illetve a tanulmányaik folytatása miatt kénytelenek pénzt keresni. Többféle segítséget, támogatást kaphatnak: a munkaügyi tárcától, az iskolájuktól vagy iskolaszövetkezetektől is.
A hazai kis- és középvállalatok jövedelemtermelő képessége messze alatta marad az uniós kisvállalatoknak. A szektor versenyképességét számos tényező: a demográfiai helyzet, a bürokrácia, a tőkehiány, egyes nagyvállalatok üzletpolitikája és az adórendszer is rontja – hangzott el a Magyar Iparszövetség konferenciáján.
Kedden is hosszú sorok álltak még a bankközi piaci likviditásszűke miatt megszorult egyik vezető brit jelzálog-kölcsönző, a Northern Rock lakossági fiókjainál, annak ellenére, hogy a brit kormány előző nap - példátlan módon - a betétek 100 százalékára visszafizetési garanciát jelentett be. A befektetői hangulat azonban markánsan megfordult, amit a bankrészvények kiugró erősödése jelzett a kedd délelőtti kereskedésben. A pénzintézet honlapján bocs
Némileg átrajzolta a magyar gazdaság idei és jövő évi tervezett makropályáját a kormány. Veres János pénzügyminiszter bejelentette: a konvergenciaprogramban vállalthoz képest némileg nagyobb lesz a növekedés, érdemben magasabb az infláció, és a deficit is gyorsabban csökken. Az adatokból az következik, hogy 2008-ban a korábban vártnál kisebb kiigazítás is elegendő.
Az augusztus végi sikeres magyar hatósági auditot követően szeptember 17-én megkapta a hatósági engedélyt az Aeroplex Kft. a moszkvai, úgynevezett line maintenance (forgalmi karbantartás) üzemelés megkezdésére. A későbbiekben Krasznojarszkban is létrehoznak javító bázist.
Mostanra az évi kettőezret is meghaladták azok az ügyek, amelyekben a Békéltető Testületek a panaszosok számára kedvező határozatot hoznak. Ennyivel kevesebb ügy került bíróságra, és ennyi – néha anyagi értelemben kicsinek számító ügy zárult állampolgári elégedettséggel.