A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,46 pontos csökkenéssel, 26 660,52 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.
Magyarországon igen óvatlanok az innovációs tevékenységet folytató társaságok, és könnyedén az üzleti hírszerzés áldozatává válhatnak. A cégek pedig kevésbé tartják fontosnak, hogy piaci előnyöket jelentő információkhoz jussanak – írja a Világgazdaság.
A személyi jövedelemadó (szja) meghatározott részének felhasználását szabályozó törvény módosításáról szóló javaslatot várhatóan a szerdai kormányülésen tárgyalják – értesült a Napi Gazdaság.
Piaci információk szerint akár 50 forintra is emelkedhet a tojás fogyasztói ára, Nyugat-Európában már ott tart. Jelenleg a korábbi időszaktól eltérően külföldről sem lehet olcsó tojást vásárolni – írta a Napi Gazdaság.
Hazánkban a régiós átlaghoz képest sok, de stabilan működő ipari park található, amelyek minőségi ugrás elé néznek: a következő években ugyanis az összes eddigi támogatás huszonötszörösét kaphatják meg a hazai ipari parkok uniós forrásokból. A kisebb cégeknek is érdemes az ipari parkokba települniük, mert így még az unióban egyébként tiltott állami támogatásból is részesedhetnek.
Az MTA Világgazdasági Kutatóintézete igazgatója szerint az eltelt három év már bebizonyította, hogy Magyarország számára jelentős eredményeket hozott az uniós tagság, egyebek között jelentősen megemelkedett a volt CEFTA-tagországokkal, azaz környező szomszédainkkal az áruforgalmunk.
Lengyelországban hét év óta a legnagyobb mértékben nőttek az átlagbérek az augusztussal végződött tizenkét hónapban: 10,5 százalékkal a júliusi ugyancsak 12 havi 9,2 százalékos növekedést követően - tette közzé a statisztikai hivatal.
Gyengüléssel nyitott a forint a bankközi piacon, a nap folyamán az euró 255,50/70 forintig is elment a péntek délutáni 254,20/30-ról, délután három óra felé azonban a forint erősödésnek indult és négy órakor 254,75/80 forintnál járt az euró jegyzése.
A minisztériumi törvénytervezet szerint több fejlesztési tartalék számolható el adóalapcsökkentő tételként, könnyebben adható el adómentesen az üzleti részesedés, nem ingyenes átadás a skontó és bónusz – tudható meg többek között a Deloitte Zrt. legfrissebb hírleveléből.
Amíg Bill Clinton okos elnök volt és kitűnő szakemberek segítették munkáját, addig ifjabb Bush felelőtlen gazdaságpolitikát folytat, gazdasági érvekkel nem befolyásolható, pénzügyminiszterei pedig elsősorban lojálisak – derül ki a volt nagyhatalmú jegybankelnök, Alan Greenspan hétfőn nyilvánosságra kerülő könyvéből. Az ősrepublikánus gazdasági guru szerint Hilary Clinton nem lenne rossz elnök.
Keddtől tíz pályázati jogcímen, összesen 341,56 milliárd forintra pályázhatnak önkormányzatok, állami- és civilszervezetek az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operatív programja (KEOP) keretében – jelentette be Bajnai Gordon.
A pénzügyminiszter garanciát vállalt arra, hogy a kisadók összevonásával létrejövő új adó nem jár majd adóemeléssel, közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök miután megbeszélést folytatott a „Megállapodást a jövőnkért" című kiáltvány aláíróival.
Két SZDSZ-es politikus azt tervezi, hogy az Alkotmánybíróságon támadja meg a vasárnapi munkavégzésről szóló népszavazási kezdeményezést. Gusztos Péter és Wittinghoff Tamás, az SZDSZ két ügyvivője ezt vasárnap jelentette be.
Az E.ON Földgáz Storage Zrt. 32 milliárd forintos beruházással 2009-ig 600 millió köbméterrel, 4,1 milliárd köbméterre növeli tárolókapacitását - jelentette be Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára és Kalus G. Hammer, az E.ON Földgáz Storage Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn.
A reformok látványos megtorpanása, vagy a koalíció felbomlása jelentősen gyengítené a forintot – áll a Dresdner Kleinwort hétfői elemzésében. A befektetési bank szakértői szerint a belső támogatottságát egyre inkább elveszítő Kóka Jánostól várható esetleg „valamilyen meglepő lépés” pártja és saját népszerűsége növelése érdekében.
Újabb tévéadó indítását nem tervezi, központi internetes hírportált azonban indítani kíván Széles Gábor médiabirodalma, az Első Magyar Média Holdingnál (EMHH) – közölte Kálomista Gábor, a társaság elnöke.
A Volán, a BKV és a MÁV összehangolná járatait, az autósokat a vasútra terelnék, az útdíjból a tömegközlekedést fejlesztenék, és kétezer kilométer kerékpárút épül - az Európai mobilitási hét résztvevői 408,3 milliárd forintot költenének az elővárosi közlekedés fejlesztésére.
A IV. kerületben, az M0-s Duna-híd pesti hídfője mellett épülő Aquaworld Vízibirodalom és Ramada Plaza Hotel Komplexum Európa eddig legnagyobb, fedett élményfürdő- és szállodaegyüttese lesz. A komplexum 8,6 hektáros területen várja majd a látogatókat 2008 őszétől.
A középiskolák 3. és 4. évfolyamos diákjai mérhetik össze a tudásukat, kreativitásukat és a gazdasági élet körében szerzett ismereteiket az oPEn-GTK nevet viselő rendezvényen Veszprémben. Egy hatalmas, gazdasági témájú aszfalt-társasjáték, checkpoint-játék, illetve népszerű és Magyarországon még kevésbé ismert asztali társasok várják az érdeklődő diákokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,66 pontos emelkedéssel, 26 928,97 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött.
Magó Edina lett az AIG/Lincoln Hungary ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég marketing- és PR-vezetője. Munkáját a vállalatnál idén februárban kezdte, jelenlegi pozíciójába szeptemberben nevezték ki.
A nyugdíjkorhatár emelése, az idő előtti és a rokkantnyugdíj szabályainak szigorítása és a fegyveres erőknek adott kedvezmények jelentős korlátozása. A Magyar Nemzet szerint többek között ezeket tartalmazza a kormány hétvégén kiszivárogtatott nyugdíjreform-tervezete. A szakmai anyag szerint egységesen 65 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt.
Alan Greenspan, az amerikai jegybank egykori elnöke friss memoárkötetében azt állítja: az Egyesült Államok olajérdekek miatt indította el az iraki háborút. A máig befolyásos szakember republikánus létére Clinton gazdaságpolitikáját magasztalja.