FN

Tömegesen megfáradtnak tűnnek a mai ötvenesek, egy korosztályi tablón kevés dinamikus arcél vonzaná magára a tekinteteket. Somody Imre a kisebbséghez tartozik, jóllehet két éve már őt sem a Plusssz mozgatja, s nem is a közszereplés. Helyettük kirajzolódott egy új értékháromszög: egyén, család, közösség; Somody életmódváltásának sarokpontjai. Szerinte nemzedéki igényt vált valóra. „Úgy vélem, a rendszerváltó generációnak lenne még egy olyan
2007. 10. 31. 07:00
Ha én hollywoodi rendező lennék, a következő filmemet Örményországban forgatnám, bármi légyen is az. A költségek elhanyagolhatóak, a lakosság barátságos, sőt kitörően kedves az idegenekhez, a táj pedig bármilyen történet hátteréül szolgálhat.
2007. 10. 31. 07:00
Sokasodnak a kérdőjelek a tervezett költségvetési szabályrendszer és hivatal körül, miközben egyre inkább látszanak a lazulás jelei a jövő évi büdzsén.
2007. 10. 31. 07:00
Az Őszi Fesztivál keretében megnyílt, Utazás önmagunkba című kiállítás három olyan fiatal kortárs képzőművészt szerepeltet, akik a test és lélek felszíne alá merülve láthatatlan belső tájakon kalauzolják a nagyközönséget.
2007. 10. 31. 07:00
Az OTP Bank a Figyelő információi szerint az AXA csoportnak adja el a tulajdonában lévő Garancia Biztosítót, emellett azonban a pénzintézet rész­­vényeinek 10 százaléka is a francia pénz-ügyi óriás birtokába kerülhet. Az AXA ezzel az OTP egyik leg­nagyobb tulajdonosává válhat, a bank menedzs­mentje pedig - mivel piaci információk szerint a részvények legalább 15 százaléka a bankhoz, illetve menedzsmentjéhez közel álló „baráti” kezekbe
2007. 10. 31. 07:00
Néhány évtizede itthon is nagy sikert aratott a mozikban a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! című, önironikus vígjáték. Ennek „mintájára” jutott eszembe az a rendszerváltozás óta játszódó, folytatásos, de soha el nem készített film, amelynek az lehetne a címe: Csak semmi változást kérem, magyarok vagyunk!
2007. 10. 31. 07:00
Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor pártigazgató adóbevallása körül nem tudja elkerülni azt a látszatot, hogy a kormány oldalán valami kiverte a biztosítékot.
2007. 10. 31. 07:00
Külföldi sikereik után a hazai közönség meghódítását tervezik a Jégszínház Kft. tulajdonosai, akik saját kőszínházról álmodnak.
2007. 10. 31. 07:00
Ability Park Az Ability Park interaktív élménypark, amelynek célja, hogy megismertesse meg az emberekkel a fogyatékos személyek mindennapi élethelyzeteit. Cégeknek, iskoláknak és civil szervezeteknek nyújt szakmai tanácsadást a fizikai, információs és kommunikációs akadály-mentesítésről, illetve a fogyatékos emberekkel való együttműködés alapvető követelményeiről. Közel 100 megváltozott munkaképességű személyt alkalmaz, ezzel jelentős szerepet vállalva a fogyatékos emberek munkaerő-piaci [...]
2007. 10. 30. 21:00
Október végén az APEH 143 legnagyobb új adósa, 31,2 milliárd forint adóval és 23,9 milliárd forint bírsággal és kamataival szerepelt az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal friss listáján. A magánszemélyek között egy ázsiai férfié a legnagyobb adótartozás.
2007. 10. 30. 18:59
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) küldöttgyűlésének mai beszámoló ülésén dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter is részt vett. A miniszter a társadalmi párbeszéd fontos szereplőinek nevezte a szakszervezeteket, és arra bátorította őket, hogy a pártoktól való függetlenségük feladása nélkül fejezzék ki véleményüket.
2007. 10. 30. 16:01
Míg a tavalyi évben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők csupán 10,7 százaléka váltott biztosítótársaságot, addig idén már több mint egyötödük tervez hasonló lépést. A megkérdezettek válaszaiból nyilvánvaló, hogy biztosítóválasztásnál elsődleges szempont a kedvezőbb díjtételek elérése.
2007. 10. 30. 15:16
A Líra és Lant Zrt. tagja lett a Sunbooks, a Líra és Lant megvásárolja a Sunbooks Könyvkereskedelmi Kft.-t és annak logisztikai vállalatát, illetve a Sunbooks informatikai hátterét biztosító BMS Kft. 70 százalékát, míg a Sunbooks eddigi tulajdonosa tulajdonostárssá válik a Líra és Lantban - közölte a Líra és Lant.
2007. 10. 30. 14:21
Spekulációs hatások könnyen 100 dolláros történelmi csúcsra repíthetik az olaj hordónkénti árát a világpiacon, de a gyengülő dollár és a csúcsot követő olajáresés nyomán a hazai autósok vélhetően nem érzékelik majd az árrekordot.
2007. 10. 30. 13:03
Nemzetközi szinten felpezsdítheti a médiapiacot a 2008-as pekingi olimpia, a futball-Eb és az amerikai elnökválasztás együttes hatása. Magyarországon inkább csak 2009-től várható érezhető költésnövekedés.
2007. 10. 30. 12:00
Olvasói sztorik