A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 165,49 pontos nyereségben, 25 180,33 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,66 százalékos emelkedést jelent.
Magyarországon dolgoznak európai összehasonlításban a legkisebb arányban vasárnap is rendszeresen a munkavállalók – derül ki a kölni Institut der deutschen Wirtschaft kutatóintézet összeállításából, melyet a Világgazdaság közöl.
A Malév új vezérigazgatója, Leonov Péter, az orosz piac meghódítására, a repülőflotta átalakítására és létszámleépítésre építi a cég stratégiáját – derült ki a Népszabadságból.
Hiú ábránd maradt, hogy a piacgazdaság „farkastörvényei” eltüntetik a lakásépítések környékéről a kontárokat, kóklereket. Nem reprezentatív kutakodásunk szerint nem javul a kivitelezés minősége, bár a sokszor perrel végződő ügyek számának alakulásáról a bíróságok nem vezetnek statisztikát.
A rendezvény a társadalmi felelősségvállalás gyakorlati megvalósítására, az ezzel kapcsolatos menedzsmentfeladatokra, tapasztalatokra és kihívásokra fókuszál. Neves nemzetközi és hazai előadók konkrét példákon keresztül mutatják be a legújabb CSR-módszereket, illetve azt, hogy miként tudják a szervezetek hatékonyságukat növelni a CSR-elvek tudatos alkalmazásával.
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése – tájékoztatta Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke az MTI-t csütörtökön.
A hét többi napjához hasonlóan csütörtökön is mínuszban zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX: 1,17 százalékot csökkent az index. A BUX így 295,49 ponttal 25 014,84 pontra esett.
Ne számlázzanak általános forgalmi adót (ÁFA) az evások - hangzott el a javaslat a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal mai ülésén. A javaslat szerint megmaradna a nettó összeg, de kérdés, maradhatna-e a 25 millió forintos bevételhatár.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) első fokon pert nyert a Malév Zrt. ellen a repülőjegyek jegykezelési költségének jogszerűségét kifogásolva.
A Romaster tehetséggondozó programot azért hozták létre idén februárban, hogy a hátrányos helyzetű, magukat roma származásúnak valló, tehetséges középiskolás diákokat anyagilag, egy mentorral és gyakorlati oktatással támogassák. A részvétel feltétele volt, hogy a jelentkezőknek vállalniuk kellett: a középiskola befejezése után felsőfokú műszaki, gazdasági vagy jogi tanulmányokat folytatnak.
This event explores the practical implementation of corporate social responsibility as well as the management tasks, the experience and challenges related to that. Well-known international and Hungarian speakers present latest CSR methods by showing examples, and they share with us how efficiency can be increased in companies by conscious application of CSR principles.
Kitart Lamperth Mónika, szociális és munkaügyi miniszter a szabad iskolaválasztás felülvizsgálata mellett, aki a 2007-Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Év záró konferenciáján hangsúlyozta: akkor eredményesek a romák helyzetének javítása érdekében tett kormányzati intézkedések, ha erős a társadalmi támogatottságuk. Ez ma nincs meg Magyarországon.
A bíróság jogerősen felére csökkentette Hír TV büntetését, amelyet az ORTT szabott ki a médiumra az MTV székházának tavalyi ostromakor sugárzott műsora miatt.
Alapvetően igaz, hogy fellendülés előtt álló cégbe, ágazatba, régióba érdemes fektetni. Azért nézzük meg az árat is! Bizony a rossz cég részvénye is lehet jó befektetés, a nagy növekedés előtt álló ország részvénypiaca pedig túlértékelt.
Hamecz István, az MNB korábbi vezető közgazdásza szerint Magyarországon belátható időn belül nem lehet, és nem is lesz euró. Az euróról tartott konferencián előadásaikban Neményi Judit, Szapáry György és Surányi György is kitért Járai Zsigmond szerdai kijelentésére, amelyben a monetáris tanácsot "gyurcsányista bábszínháznak" nevezte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,72 pontos csökkenéssel, 25 281,61 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,11 százalékkal gyengült.
Külföldi akvizíciókkal menekül Magyarországról a Richter Gedeon Nyrt., de csak néhány éven belül dől el, hogy mindez gyógyír vagy csak átmeneti fájdalomcsillapítás.
Több tízmilliárd forintnyi állami vagyon, sebtében összedobott szervezet, valamint egy ambiciózus, ám az államigazgatásban felemás megítélésű csúcsvezető - egyelőre ennyi tudható a januártól működő Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről.