Üzleti tippek

Részben felmentették a Hír TV-t

A bíróság jogerősen felére csökkentette Hír TV büntetését, amelyet az ORTT szabott ki a médiumra az MTV székházának tavalyi ostromakor sugárzott műsora miatt.

Az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) tavaly szeptember 20-án indított hatósági vizsgálatot. Ennek során áttekintette hét műsorszolgáltató – a Kossuth Rádió, a Hír Televízió, a Magyar ATV, az RTL Klub, a Duna Televízió, a TV2 és az Echo TV – az MTV-székház ostromának idején, előző este és éjjel adott programját.

A testület ezután a Hír Televíziót a médiatörvényben lehetővé tett legnagyobb, egymillió forintos bírsággal sújtotta. Az indoklás szerint a televízió megsértette a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartását előíró médiatörvény-passzusokat.

A határozatot a Hír Televízió bíróságon támadta meg. A keresetnek a Fővárosi Bíróság márciusban részben helyt adott: félmillióra csökkentette a bírságot. A Fővárosi Ítélőtábla ezt a döntést hagyta helyben. Az ítélet szerint a Hír TV tudósítója nem vonta kétségbe az alkotmányos alapjogok létét és az érvényre juttatásukat biztosító intézményeket.

A parlamentáris demokrácia működésének rendező elveit, intézményeit sem kérdőjelezte meg. A bíróság kimondta ugyanakkor: a műsorfolyam összességében a Hír Televízió adós maradt a tényszerűség és a tárgyilagosság követelményének teljesítésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik