FN

Vélhetően a jövőben is lehet majd cukrozni a bort az alkoholtartalom növelése érdekében: csütörtökön szavaz az Európai Parlament, ahol túlsúlyban vannak a cukrozást támogató északi országok – írja a Világgazdaság.
2007. 12. 11. 07:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 325 pontos emelkedéssel, 26 755 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,23 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző kereskedési napi záró árakhoz képest.
2007. 12. 10. 17:19
A Budapesti Közlekedési Zrt. tarifáinak 13 százalékos emelését javasolta a főpolgármesteri kabinet hétfőn – tudta meg az MTI a BKV vezérigazgató-helyettesétől. A jelenlegi 230 forintos árat ez mintegy 30 forinttal növelné.
2007. 12. 10. 14:55
A kormányzati oldal kinyilvánította az Országos Érdekegyeztető Tanács mai ülésén: a bruttó 4,5-6,0 százalékos munkáltatói javaslat számára elfogadható. A szakszervezetek korábban tíz százalékra tettek javaslatot, ezt később kilenc százalékra mérsékelték – így egyre jobban közelítenek egymáshoz az álláspontok.
2007. 12. 10. 13:48
A nyersurán szabadpiaci ára az utóbbi hét évben 1200 százalékkal emelkedett, ami a nagy beruházási költségek és a Csernobil okozta óvatosság mellett világszerte fékezi az egyébként virágzó atomenergia terjedését.
2007. 12. 10. 13:34
A legnagyobb ellenzéki párt többek közt kevesebb adót, állami megrendeléseket s állami közvetítést ígér a multinacionális cégek ajánlataihoz a kis- és középvállalkozásoknak (kkv). A részletek a szombaton megjelent program szövegéből nem derülnek ki.
2007. 12. 10. 13:00
A jövő évben is lesz három olyan szombat – az ideihez hasonlóan –, amely munkanapnak számít. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium így oldja meg 2008-ban a május 1-jei, az október 23-ai és a december 24-ei hosszú hétvégét, ünnepet.
2007. 12. 10. 12:20
A megkérdezettek 40 százaléka vásárol 10-30 ezer forint között ajándékot karácsonyra, felük legalább öt fő részére, utóbbi arány az internetezőknél magasabb. 10 ezer forintnál kevesebbet a felnőttek negyede szán ajándékra – derül ki a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos felméréséből.
2007. 12. 10. 11:54
Csehországban novemberben 0,9 százalék volt a havi és 5 százalék a 12 havi infláció. Ez utóbbi hatéves rekord, messze az elemzők 4,5 százalékos várakozása fölött.
2007. 12. 10. 10:54
Gyakorlatilag megszűnhet a szlovák rádió magyar adása, mert a rádió és a kormány közötti vitában „túszként használják a magyarokat". A szlovák kormány mutyizást emleget, és nem akarja finanszírozni a sugárzást.
2007. 12. 10. 10:47
Egyrészt a gyes, a gyed után munkát vállalók, az 50 év felettiek, illetve más hátrányos helyzetűek, valamint a rehabilitációs járadékban részesülők foglalkoztatását kívánják segíteni ezekkel a programokkal, amelyekben fontos szerepet kap a távmunka. A két, Európai Unió által is támogatott program forrása 26 és 16 milliárd forint.
2007. 12. 10. 10:42
Gyurcsány Ferenc felkérésére a Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat vezetőjeként Szigetvári Viktor készíti elő az MSZP népszavazási kampányát. Az MSZP korábbi kampányfőnöke szerint ez nem jelenti a személyes visszatérését, ő csak tanácsadó lesz.
2007. 12. 10. 10:38
Százmillió forintra büntette a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Media Marktot, mert véleménye szerint a „Hülye, aki nem ünnepel” reklámkampány káros a gyerekek értékítéletének fejlődésére- írja a Napi gazdaság.
2007. 12. 10. 07:54
A Legfelsőbb Bíróság szerint Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnökét és Sáray Éva korábbi elnökhelyettest Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter jogellenesen mentette fel – derül ki Szász Károly vasárnap közleményéből.
2007. 12. 10. 07:20
Anovemberi lapszámban körbejártuk, hogy miért nem érdemes a cégértékesítésben egyáltalán nem jártas eladónak business bróker vagy pénzügyi tanácsadó szakmai támogatása nélkül tárgyalóasztalhoz ülnie cégfelvásárlásban már tapasztalt vevőkkel. Átgondoltuk, hogy a vállalkozás eladhatósága szempontjából kulcsfontosságú az ésszerű ár meghatározása, amit a vevő várhatóan hajlandó megfizetni, és az eladó hajlandó elfogadni.
2007. 12. 09. 16:55
A vállalkozók negyven százaléka nem adott számlát, illetve nyugtát, s hetven százalékuk az áru eredetét és a foglalkoztatottak dokumentumait sem tudta bemutatni az APEH vásárcsarnokokban, plázákban, fenyőfaárusoknál, illetve kirakodóvásárokon az elmúlt három nap során elvégzett háromszáz vizsgálata szerint.
2007. 12. 09. 14:40
Olvasói sztorik