FN

Elsöprő többséggel elfogadott határozatban nyilvánította ki pénteken a BKV Zrt. felügyelőbizottsága (fb) azt, hogy nem látja bizonyítottnak a cégvezetés azon álláspontját, miszerint a múlt évi stabilizációs program keretében 11 milliárd forintot megtakarítottak volna.
2008. 04. 25. 19:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246 pontos, 1,10 százalékos emelkedéssel, 22 676, ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2008. 04. 25. 18:54
Délután négy órakor 253,00/05 forinton jegyezték az eurót, szemben a csütörtöki 251,80/252,00 forintos árfolyammal, ami közel fél százalékos forint gyengülésnek felel meg.
2008. 04. 25. 18:00
Míg az „internetadó”, illetve a „nyakkendőadó” elleni tiltakozások nagy publicitást kaptak, a bútorgyártók szavát a „bútoradót” illetően viszont eddig senki nem hallotta meg. Az internetszolgáltatók, illetve a mobilszolgáltatók náluk ügyesebb érdekérvényesítőnek bizonyultak eddig. Az FN által megkérdezett PR stratéga szerint minél tudatosabban fogyasztjuk a médiát, annál jobban kell dolgozniuk a kommunikátorok mögött álló szakembereknek.
2008. 04. 25. 15:24
A földfelszíni digitális műsorszóró pályázatok határideje csütörtökön járt le. A rádiós műsorszórásra csak az a két cég jelentkezett, amelyik esélyes a nyerésre. A tévéknél is két pályázó van, a pletykák szerint ott sem lehet meglepetésre számítani.
2008. 04. 25. 08:53
A kibontakozóban levő globális élelmiszerválság közepette a chicagói terménytőzsdén rekordot döntött a rizsár, és a világ legnagyobb rizsexportőr országában, Thaiföldön is tonnánként már ezer dollár fölé nőtt a gabonaféle ára, az év eleje óta közel megháromszorozódva. Amerikában a Wal-Mart áruházlánc mennyiségi korlátot vezetett be.
2008. 04. 24. 20:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289 pontos erősödéssel, 22 431 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,31 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 19,12 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett a szerdai záráshoz képest.
2008. 04. 24. 17:52
Gerillakampányfilmet forgatott a biciklizés népszerűsítésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A filmben a szex kapja a főszerepet, a GKM a tervek szerint csak az interneten akarja terjeszteni. A film módszertana gyakorlatilag azonos a sokat kritizált Balaton kampányfilmjével, mely a Magyar Turizmus Zrt. megrendelésére készült.
2008. 04. 24. 16:26
A hiánycsökkentést elérték, de ennek ára a gazdaság vészes lassulása volt, ami azonban átmeneti – ez áll a konvergencia program végrehajtásáról szóló jelentésben, melyet a kormány szerdán megtárgyalt és elfogadott.
2008. 04. 24. 15:59
Az OMV vezérigazgatója annak ellenére sem adja fel a Mol bekebelezésére irányuló tervét, hogy a magyar cég budapesti közgyűlése fölöttébb kedvezőtlen döntéseket hozott az osztrák konszern szempontjából.
2008. 04. 24. 15:35
Nagy odafigyeléssel növelhetjük csak megtakarításunk reálértékét, ha pénzünket lekötött banki betétekben tartjuk. A FigyelőNet akciós betéti körképéből az is kiderül, hogy az új banki ügyfeleknek a CIB ajánlata a leginkább csábító, az OTP-é a legkevésbé.
2008. 04. 24. 14:35
19 ország televíziós stábjai vesznek részt a Reporters Cup Europe elnevezésű versenyen, ahol tévériporterek és stábok versengenek egymással. Az esemény különlegessége, hogy a szervezők nemcsak a versenyfeladatokat, de a szervezés körülményeit is titkolják.
2008. 04. 24. 14:16
A durvaság, a brutalitás térnyerése miatt a Magyar Televízióban nem lesz látható az idei férfi kézilabda-bajnokság egyik döntője sem – jelentette be Schulek Csaba sportfőszerkesztő a botrányos férfi kupadöntőn történtekre reagálva.
2008. 04. 24. 13:54
A vállalatvezetőknek világszerte a legnagyobb problémájuk a megfelelő munkaerő és a tehetséges kollégák megtalálása. A keleti és a nyugati társadalmak között azonban eltérések vannak: Európában a vezetői készség, Ázsiában a kreativitás a kelendő – derül ki egy globális vezérigazgatói felmérésből.
2008. 04. 24. 13:47
A 8 százalékos jegybanki alapkamat változatlanul hagyását valószínűsítik a lapunk által megkérdezett elemzők, akik szerint emellett szól, hogy az elmúlt egy hónapban nem nőttek a pénzügyi kockázatok hazánkkal szemben. A Reuters felmérésben megoszlottak a vélemények, de többen várnak kamatemelést.
2008. 04. 24. 12:43
Amíg tavaly a magyarországi dohánytermék-fogyasztás 11 százaléka származott a feketegazdaságból, idén 7 százalékra, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődhet a feketepiaci arány a Vám- és Pénzügyőrség szerint.
2008. 04. 24. 12:25
A versenyképességhez szükséges, hogy tisztában legyen a vállalatvezetés a saját jellemző tulajdonságaival, de a másokhoz viszonyított helyzetével is. Az I. Országos HR Benchmark Konferencián az előadók többféle szempont szerint járják körbe a kérdést, illetve a hazai és a nemzetközi felméréseket készítő szervezetek mutatják be a friss trendeket.
2008. 04. 24. 12:13
A Mol vezetése további eszközt kapott az ellenséges felvásárlók távoltartására, megjutalmazta a részvényeseket az alaptőke leszállításával, és alig hagyott mozgásteret a rivális OMV-nek – így értékelte szakértőnk a magyar olajcég szerdai közgyűlésén történteket.
2008. 04. 24. 11:56
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról csütörtökön. Az egyeztetést május 5-én folytatják.
2008. 04. 24. 11:35
Olvasói sztorik