Üzleti tippek

Titkos riporterversenyt szervez Nyíregyháza

admin
admin

2008. 04. 24. 14:16

19 ország televíziós stábjai vesznek részt a Reporters Cup Europe elnevezésű versenyen, ahol tévériporterek és stábok versengenek egymással. Az esemény különlegessége, hogy a szervezők nemcsak a versenyfeladatokat, de a szervezés körülményeit is titkolják.

Az idei versenyt az Európai Műsorszórók Szövetsége (EBU), az Ázsiai Műsorszórók Szövetsége (ABU) és a Circom Regional segítségével hirdette meg a Régiókért Alapítvány.

A versenyen háromfős csapatok indulhatnak, a csapatok nevei egészen a díjátadóig titkosak. A versenyfeladatok témáit is csak a helyszínen, sorsolással döntik el, az indulók pedig csak a felvételhez szükséges eszközöket hozhatják magukkal.

A versenyt immár hetedik alkalommal rendezi meg a Régiókért Alapítvány az elmúlt 13 évben. 1996 és 2000 között, valamint 2002-ben és 2003-ban sem szervezték meg. A rendezés körülményeinek további furcsasága, hogy az alapítvány vezetője, az egykori televíziós újságíró, Bolyáki Attila szerkesztőségünk érdeklődésére nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerül a verseny megrendezése, sőt arra sem válaszolt, hogy mit nyerhetnek az indulók. Kérdésünkre mindössze annyit válaszolt, hogy „mondjuk 25 millió forint versenyt rendezni kevés, de összeszedni sok”.

Később legalább annyi kiderült, hogy a verseny főtámogatója a nyíregyházi önkormányzat, a fődíj pedig egy fémből készült szobor, az úgynevezett Súlyos Mikrofon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.