FN

6,5 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek egy év alatt, a nettó viszont csak 6,2-vel. Ezzel szemben a reálkereset csaknem 1 százalékkal csökkent. A közszférában egyre kevesebben dolgoznak, és a fizetések emelkedési üteme a februári fellendülés után leszállóágban van.
2008. 05. 16. 11:30
Nagy kérdés, hogy a napi 8-10 órás médiafogyasztásunk miként változik a jövőben. Mint ahogy ma még azt sem lehet tudni, lesz-e médiaboom. Csermely Ákos, a Média Hungary szervezője azt ígéri, erre is keresik a választ mostani konferenciájukon.
2008. 05. 16. 11:21
A Carat Hungary 21. Média Kft. nyerte a Malév nyílt médiatenderét, melyet a légitársaság január végén marketingkommunikációs médiatervezési és -vásárlási feladatok ellátására írt ki.
2008. 05. 16. 10:44
Az ingatlanhasznosítással foglalkozó Graphisoft Park SE 2008 első negyedévében 209 ezer euró nettó nyereséget ért el, ami 48 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál – derült ki a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésből.
2008. 05. 16. 10:28
Pénteken reggel kilenc órakor 249,15/30 forinton jegyezték az eurót, míg előző nap délután 249,50/60 forinton. Az európai nyitást megelőzően 250,20 felett is járt az árfolyam.
2008. 05. 16. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,18 pontos emelkedéssel, 23 253,12 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött.
2008. 05. 16. 09:02
A termék értékesítéséhez kell: egy jó értékesítő, egy jó ösztönzési rendszer és kiváló kommunikáció az értékesítés és a cég többi részlege között. Mennyire felelnek meg ennek a hazai kkv-k?
2008. 05. 16. 08:50
A Magyar Telekom a vártnál jobb eredményt produkált, a Richter némi csalódást okozott, az OTP eredménye jobb volt a várakozásoknál, mégis esett az árfolyama. A magyar blue chipek alapvetően a piaci várakozásoknak megfelelően teljesítettek a romló világgazdasági klíma közepette is az elemző véleménye szerint.
2008. 05. 16. 08:00
A nyár közeledtével ismét egyre több hallgató vállalna diákmunkát, és egyre kevesebb azoknak a száma, akik kizárólag szülői támogatásból tudják a tanulmányaikat, netán a nyaralásukat kifizetni. Vannak azonban olyanok is, akik már általános vagy középiskolás korukban dolgoznának – ők a legtöbbször feketén.
2008. 05. 16. 07:21
A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az év első három hónapjában 3,524 milliárd forint üzemi szintű eredményt ért el, 30,9 százalékkal kevesebbet az előző év első negyedévinél - közölte a társaság a gyorsjelentésében.
2008. 05. 15. 20:10
Az elmaradott térségek súlyos foglalkoztatási problémáira nyújthat megoldást a távmunka, amely Európában és az Egyesült Államokban évek óta sikeresen, sőt, nyereségesen működik. Távmunkaházak létesítésére még néhány napig benyújthatják támogatási igényüket az önkormányzatok, illetve a civilekből és vállalkozásokból álló vidékfejlesztési közösségek.
2008. 05. 15. 18:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 277 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 23 231 ponton zárt csütörtökön. A forgalom megközelítette a 30 milliárd forintot, a vezető részvények árfolyama, az erősödő Richter kivételével gyengült az előző kereskedési napi záráshoz képest.
2008. 05. 15. 18:34
Németország a 2004-es uniós bővítéskor 7 év átmeneti időszakot kért munkaerőpiacának védelmére. Az akkori, Gerhard Schröder vezette kormány úgy határozott, hogy a korlátozásokat legalább 2009. április 30-ig fenntartják. A mostani döntés szerint a szigorító intézkedések még további két évig érvényben lesznek.
2008. 05. 15. 14:10
Úgy tűnik, már tényleg túl van a mélyponton a magyar gazdaság – legalábbis ezt olvassák ki az elemzők a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves adatából. Jelentősebb, akár 3,5 százalékos növekedésre viszont csak a második félévben számíthatunk, ha nem tesz keresztbe az időjárás és a lanyhuló európai konjunktúra.
2008. 05. 15. 12:31
A Mol kőolajat talált Oroszország nyugat-szibériai területén, a Matyuskinszkaja blokkban - közölte az olajtársaság csütörtökön.
2008. 05. 15. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,36 pontos csökkenéssel, 23 449,50 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,25 százalékkal gyengült.
2008. 05. 15. 09:02
Új képzési formákkal, szolgáltatásokkal és a foglalkoztatás pénzügyi támogatásával másfélezer halmozottan hátrányos helyzetű álláskereső munkaerőpiacra juttatását segítik a Nyugat-Dunántúlon. A regionális munkaügyi központ több mint kétmilliárd forint európai uniós támogatással indít foglalkoztatási programot.
2008. 05. 15. 07:38
Az OTP Bankcsoport 2008 első három hónapjában 55,3 milliárd forint adózott nyereséget ért el csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint, ami 9,5 százalékos éves és 7,2 százalékos negyedéves eredményjavulást jelez, és meghaladja az elemzői várakozásokat.
2008. 05. 15. 07:36
Egy nemzetközi rangsorban a tavalyi 35.-ről az idén a 38. helyig csúszott vissza Magyarország, rontva helyezésén mindegyik versenyképességi tényezőt tekintve.
2008. 05. 15. 07:23
Olvasói sztorik