Ha egy vállalattal szemben hitelezői követeléssel lépnek fel, de annak összege és kiegyenlítésének módja vitatott, a cég a tartozást ügyvédi banki letéti számlán helyezheti el biztonságosan.
Jön a nyár, a szabadságolási szezon. A munkáltatók és munkavállalók kialakította gyakorlat gyakran meghökkentő módon eltér attól, amit a törvény betűje, szelleme mond.
Egy ország gazdasági mutatóinak „üzenetét” a legötletesebb marketingstratégia sem képes „túlharsogni”, de van néhány erőssége, kiemelkedő iparága, híres terméke, amivel felhívhatja magára a figyelmet. Mik az esélyeink az elkövetkezendő években?
Egyikünk kérdez, másikunk válaszol. A párbeszédhez két fél kell. De félreértés ne essék: ilyen esetben is csak magunkban bízhatunk! Ám a közönség most ott ül velünk szemben…
Miért kell értekezletet összehívni? Kik vegyenek részt rajta? Mikor tartsuk? És mennyi ideig? Ki irányítson és miként? Hogyan rögzítsük az elhangzottakat?
Borsot törnek nagy riválisaik orra alá azok a frissen jött biztosítók, amelyek például csak gumikárra vagy a kocsi használt és új értéke különbözetére szolgáló konstrukciókkal rukkoltak elő.
Sokat spórolhat magának az a vállalkozás, amelyik közvetítőcéget vesz igénybe a legolcsóbb banki finanszírozás megtalálásához. De korántsem mindegy, hogy az ügynök hány finanszírozóval áll kapcsolatban.
A minimumpontszám elérése ugyan nem garancia a sikerre, bizonyos pályázatoknál mégis kiszámíthatók a pályázó esélyei – mondja Bognár Mihály, a K&H Csoport Pályázati Igazgatóságának vezetője.
Egy kisvállalkozás általában kétféle módon keletkezhet. Vagy „önszerveződő” módon, amikor megteszünk szívességből valamit, majd egyre több hasonló megkeresést kapunk, vagy tudatos tervezéssel, amikor adott üzleti lehetőség kiaknázására hozunk létre céget. Mindkét esetben kulcsfontosságú a pénzügyi tervezés: honnan szerzünk tőkét a cégalapításhoz, a működéshez, a beruházásokhoz? A vállalkozások vezetőinek sok más mellett ezt is meg kell [...]
Kevés cég engedheti meg magának, hogy ne induljon közbeszerzésen. Különösen Magyarországon nem lehet figyelmen kívül hagyni az államot és az önkormányzatokat mint megrendelőket, hiszen az adóbeszedés és az újraelosztás mértéke uniós mértékben is magas. De a vállalatok is egyre gyakrabban írnak ki tendereket, ahol jól jöhet a közbeszerzési pályázatokon szerzett tapasztalat. Mindemellett az uniós csatlakozás [...]
A Bilfinger-Berger és a Porr osztrák cégek alkotta konzorcium tette a legkedvezőbb árajánlatot az M6-os autópálya egyik szakaszára - közölte kedden a Bilfinger-Berger.
Budapest, 2007. október 12. – A Szépművészeti Múzeumban került sor szombaton az idei Figyelő Top 200 gálára, amely az első CSR (vállalatok társadalmi felelősségvállalása) elvek mentén megrendezésre kerülő esemény Magyarországon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,94 pontos csökkenéssel, 22 273,36 ponton nyitott kedden. A legutóbbi záró értékéhez képest 0,52 százalékkal gyengült.
Alekszej Miller Gazprom-vezérigazgató felajánlotta Ilham Alijev azeri elnöknek, hogy hosszú távú szerződés alapján piaci áron vásárolna gázt Azerbajdzsántól - közölte a Gazprom sajtószolgálata hétfőn.
Forrong Észak-Magyarország: petíciót írnak a kistérségek, és helyi határozatok születnek a segélyezés és a családtámogatás megváltoztatására. A helyi kezdeményezések törvénybe ütköznek, de a kormány programját is aggályosnak tartja a civil szféra. Szerintük más megoldást kell találni, mert így sérülnek az emberi jogok és az alkotmányosság.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében megjelent 5 új pályázattal több mint 40 milliárd forint jut a magyar vállalkozásoknak kutatás-fejlesztésre és innovációs célokra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Az OMV szemet vetett a horvát olajcégre. A WirtschaftsBlatt című gazdasági lap szerint az osztrák vállalat 14-19 százaléknyi részest vásárolna készpénzért a horvát államtól, további 7 százaléknyi pakettet padig hadirokkant alapoktól.
Takács Jánost, az Electrolux Közép-Kelet Európai Holding vezérigazgatóját, az Electrolux Lehel igazgatóját választották elnöknek a Menedzserek Országos Szövetségének hétfői tisztújító közgyűlésén, Budapesten.
A bankközi devizapiacon 240,80/241,00 forint volt az euró árfolyama délután, ami hajszállal erősebb a pénteki 240,65/75-ös kurzusnál. Egy dollár 155,40/50 forintot ért, pénteken még 155,10/20 forint volt az árfolyama.