FN

Nem felelős a Deichmann az egyes kártyás fizetésekkor történt hibás tranzakciókért, amit a kereskedelmi lánc mellett az érintett bankok nyilatkozatai is megerősítenek. A szoftverhibákat kijavították, a károsultak többletköltségeit megtérítették. A PSZÁF vizsgálata még nem zárult le.
2008. 06. 12. 11:37
Felmérés indult a magyarországi coaching feltérképezésére. A kutatásban a vállalatok véleményére kíváncsiak, ebből egy tanulmányt állítanak majd össze. Az összehasonlításból kiderülnek a hazai trendek, szokások, illetve az, hogy milyen elképzelések élnek a felső vezetőkben a coachingról.
2008. 06. 12. 11:21
A monetáris bázis értéke 2008 májusában 61,2 milliárd forinttal 3.046,2 milliárd forintra nőtt - közölte az előzetes adatokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
2008. 06. 12. 09:49
Egyre olcsóbbak a napkollektorok, az energiaárak folyamatos növekedésével és az állami támogatással már néhány éven belül megtérül egy ilyen beruházás. A teljesen környezettudatos szigetelési és fűtési rendszerek még drágák, de hosszú távon kifizetődőek. Dübörög a környezettudatos épületgépészeti piac.
2008. 06. 12. 08:45
Egy jogerős magyar bírósági ítélet szerint a Metro szóvédjegy az áruházlánc kizárólagos tulajdona, ezért az ingyenes lapok nem használhatják ezt az elnevezést. A két nemzetközi nagyvállalat alkujától függ, mi lesz az újság neve – írja a Népszabadság.
2008. 06. 12. 07:04
Nem végleges adatok szerint az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent júliusi lejárata 4,15 dollár emelkedéssel 135,17 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júliusi jegyzése 5,13 dollárral 136,44 dollárra nőtt.
2008. 06. 11. 20:50
Gyurcsány Ferenc szerint a gazdasági növekedést úgy lehet ösztönözni, hogy egyszerre több ponton kezdeményeznek változtatásokat: az adó- és járulékrendszer megújítását, a szociális rendszer átalakítását, valamint a képzésben és a szakképzésben elindított programok folytatását, ha kell, módosítását. A miniszterelnök erről a kétnapos dobogókői kormánykonzultáció után beszélt.
2008. 06. 11. 19:59
A közlekedési vállalat vezérigazgatói posztjára mindössze három hétig lehet jelentkezni. Jó hír, hogy elég egyetlen idegen nyelvet beszélni, és előny, ha a pályázó már helytállt sztrájkhelyzetben.
2008. 06. 11. 19:00
A román jegybank elnöke szerint a GDP a II. negyedévben is 8 százalék felett nő éves szinten. Az I.negyedévi növekedés éves szinten 8,2 százalékos volt.
2008. 06. 11. 17:17
További kamatemelések által stabilizált forintra lehet számítani a Valutaalap ajánlása és magyar makroelemzői vélemények alapján. Az elemzők szerint a jövő évi három százalékos inflációs célt lehetetlen elérni.
2008. 06. 11. 17:02
Az Európai Bizottság az áfa vagy a jövedéki adó csökkentését továbbra sem tartja alkalmas eszköznek a magas olajárak problémájának kezelésére, de esetleg különadóval sújtaná az olajcégek extraprofitját.
2008. 06. 11. 15:32
Lefizetett titkárnők, saját cégüket meglopó menedzserek, „kizárási szakemberek”, korrupcióra szakosodott partnercégek – a Figyelő csütörtöki számában a divatos korrupciós technikákról olvashat.
2008. 06. 11. 15:15
Teljesen leállhat a spanyolországi autógyártás, mert a sztrájkoló kamionosok miatt az alkatrészszállítmányok akadoznak vagy szünetelnek. A járműgyártók napi termelése összesen 13 ezer gépkocsi.
2008. 06. 11. 14:56
Összefognak a vállalatok, a felsőoktatási intézmények és remélhetőleg a kormányzati szervek is, hogy létrehozzák a hatékony szolgáltatástudományi képzést. Erre azért van szükség, mert a vállalati szektor elégedetlen a pályakezdők gyakorlati tudásával, az alapvető munka- és viselkedési kultúrájukkal.
2008. 06. 11. 12:04
A környező országokba vándorló adóforintok mellett az igazán nagy vagyonok az adóparadicsomokban landolnak. Egyre jellemzőbb, hogy a sikeres magyar cégek tulajdonosai miután Szlovákiában, vagy Horvátországban fizették ki a céges terheket, az osztalékokat is külföldre viszik.
2008. 06. 11. 11:16
Az élethosszig tartó tanulás, a felnőttképzés, a szakképzés érdekességeit, lehetőségeit mutatja be a Duna Televízió új ismeretterjesztő sorozata. Lassanként a döntéshozók és a képzők is felismerték, hogy kedvezményekkel, reklámmal kell népszerűsíteni a tanulást. A MindenTanulás című műsor ennek az egyik eszköze.
2008. 06. 11. 11:06
Miért kell értekezletet összehívni? Kik vegyenek részt rajta? Mikor tartsuk? És mennyi ideig? Ki irányítson és miként? Hogyan rögzítsük az elhangzottakat?
2008. 06. 11. 10:50
A fogyasztói árak az idén májusban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az elemzők 6,6 százalékos inflációt vártak májusra. Az élelmiszerek, a járműüzemanyagok és a gáz árának emelkedése hatott leginkább.
2008. 06. 11. 09:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,35 pontos emelkedéssel, 21 590,07 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. Az utóbbi napok esése után megnyugvás jöhet szerdán a budapesti részvénypiacon.
2008. 06. 11. 09:27
A magánnyugdíjpénztárak szabadabban fektethetik be pénzünket a jövőben. Minden tagot besorolnak az életkorának és kockázatviselő hajlandóságának megfelelően egy kategóriába, de természetesen bennünket is megkérdeznek, hogy melyik „eszközalapot” kívánjuk igénybe venni. Merjünk kockáztatni?
2008. 06. 11. 07:00
Olvasói sztorik