Gazdaság

Gyurcsány pörgetné a gazdaságot

Gyurcsány Ferenc szerint a gazdasági növekedést úgy lehet ösztönözni, hogy egyszerre több ponton kezdeményeznek változtatásokat.

A miniszterelnök a változtatások körébe sorolta az adó- és járulékrendszer megújítását, a szociális rendszer átalakítását, valamint a képzésben és a szakképzésben elindított programok folytatását, ha kell, módosítását. A miniszterelnök erről a kétnapos dobogókői kormánykonzultáció szünetében beszélt szerdán.

Hangsúlyozta: az egyensúlyi program megtartása mellett a kormány célja a gazdasági növekedés ösztönzése, de úgy, hogy ez ne veszélyeztesse a szociális biztonságot.

A miniszterelnök szerint az adó- és a járulékrendszer megújítását abból lehet finanszírozni, hogy folytatják a gazdaság kifehérítését célzó programot, szélesítik az adózók körét, ragaszkodnak a takarékos költségvetési tervezéshez, áttekintik a mentességek és a kedvezmények körét, továbbá átalakítják az adórendszeren belüli hangsúlyokat, ami elsősorban a munkából származó jövedelemre rakódó terhek csökkentését jelenti.

A kormányfő a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott a segélyezéssel kapcsolatban, hogy nincs rendben, ha a munkát büntetésként alkalmazzák és az önkormányzatok “sutba vágják az országos szabályozást”. Szerinte az eljárás sérti a közös normákat és az emberi méltóság megőrzése fontos kötelezettség.
A miniszterelnök hangsúlyozta: el tudja képzelni, hogy egy ilyen döntés rövid távon levezeti a feszültséget és helyben sokak támogatását élvezi, de hosszú távon deformációt okozhat. Nem segélyért kell munkát biztosítani, hanem a munka lehetőségét kell biztosítani mindenkinek – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik