Az Európai Bizottság - az EU összefonódás-ellenőrzési rendeletével összhangban - jóváhagyta szerdán a Plus Élelmiszer Diszkont Kft.-nek a Spar osztrák kiskereskedelmi vállalat által tervezett felvásárlását.
Két perben is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat a bíróság a közelmúltban az OTP Bank Zrt. ellenében. Miközben helybenhagyták a versenyhatóság döntését, amely szerint a bank megtévesztette a fogyasztókat, a százmilliós bírságokat illetően új eljárást írtak elő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,44 pontos emelkedéssel, 20 548,00 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,80 százalékos erősödés.
Stefka István rádiós és televíziós szerkesztő lesz a Magyar Hírlap főszerkesztője július 1-jével - közölte a lapot kiadó cég ügyvezető igazgatója. Stefka a lap negyedik főszerkesztőjeként dolgozik majd, mióta Széles Gábor nagyvállalkozó 2005 szeptemberében az újság többségi tulajdonosa lett
7-8 milliárd forint értékben csökkenhetnek a hazai fuvarozók terhei annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet szerdán kötöttek a kormánnyal. Többek között csökkenhet a gépjárműadó is, de ezzel nem járnak rosszabbul az önkormányzatok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,54 pontos emelkedéssel, 20 449,10 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött. Az amerikai Fed esti kamatdöntése előtt kivárás lehet a Budapesti Értéktőzsdén szerdán.
Visszavonta a 4,1 milliárdos, uniós pénzzel is támogatott, a mentésirányítás fejlesztésére kiírt közbeszerzését kedden az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A tenderkiírás sérti a versenysemlegességet – értesült a Népszabadság.
Sérülékennyé teszi a hazai áramellátás biztonságát, hogy a nyári csúcsfogyasztás idejére eső villamosenergia-fogyasztást mintegy tíz százalékkal, egy tiszántúlnyi terület fogyasztásával becsülték alul a hazai villamosenergia-kereskedők - írja a Világgazdaság.
A június 30-ától induló razziáknál még nem lesz megemelt bírság, ősztől azonban az éves árbevétel 5 százalékát is elérheti a büntetés, a kisvállalkozókon behajtanak majd mindent. Az évekig húzódó élelmiszerhamisítási botrányoknál még csak a gyorsabb megoldást keresik a hatóságok.
A Magyar Villamos Művek lesz a többségi részvényese a mátrai szénerőművet bővítő új társaságnak: az 50 százalékos kapacitásnöveléséhez Mercedes-gyár értékű beruházásra lesz szükség – írja a Népszabadság.
Közös megegyezéssel távozik a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese, Tóth Norbert - értesült a szerdai Magyar Hírlap. Úgy tudják, a vezető július középen hagyja el a közlekedési vállalatot.
Magyarország fenntartható és gyors gazdasági növekedéséhez 10 százalékponttal 40 százalékra kell csökkenteni a GDP jelenleg 50 százalékát érintő államháztartási központosítást – fejtette ki Bokros Lajos. Az egészségügybe mindenkitől havi fix 10 ezer forintot fizettetne be.
A természettudományi és a műszaki képzési területekre megint több hallgató vehető fel 2009-ben, ám így a gazdasági, az agrár és a társadalomtudományi területektől vettek el néhány száz főt. Egyebek mellett erről is tárgyalt a Felsőoktatási Kerekasztal, illetve az emelt szintű érettségi kötelezővé tételéről.
A cég a PostaHozamŐr nevű termékének reklámozásakor 2003. és 2007. között egyes hirdetéseiben megtévesztette a fogyasztókat - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a jogvédő szervezetek a „monoki példa” ellen: elfogadhatatlannak, törvényellenesnek tartják, hogy egyes önkormányzatok tudatosan alkotmányellenes rendelkezéseket hoznak. Az Országos Cigány Önkormányzat széleskörű társadalmi vitát nyitna az ügyben.
Toronymagasan vezet a Balaton a legnépszerűbb úti célok listáján. A fiatalokat aktív sport- és zenei programokkal, valamint „retrófílinggel” csábítják.
Az Európai Bizottság átlátható és világos szabályozást ígér a vonali (online) értékesítésre vonatkozóan, hogy megvédje a vásárlókat a komolytalan praktikáktól - jelentette ki az unió fogyasztóvédelmi biztosa.
A Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke szerint mielőbb meg kellene találni az idegenforgalom helyét a kormányzati szerkezetben, mert a turizmus állandóan változó pozíciója az ágazati érdekérvényesítés szempontjából hátrányos.
Szlovákiában munkaerőhiány mutatkozik a gazdasági növekedés miatt, ezért a kormány állásbörzével akarja hazacsalogatni azokat, akik külföldön vállalnak munkát. Emellett más országokból származó vendégmunkásokat is toboroznának.
Sztárok támogatják a szakképzést és felnőttképzést népszerűsítő tévéműsort, a MindenTanulást. Konkrét nézettségi mutatókkal még nem rendelkeznek a készítők, de meggyőződésük, hogy időtálló, tartalmas alkotással járultak hozzá a tudás vonzóvá tételéhez.