FN

A TEÁOR-számok fenntartásának szükségességére szeptember 30-ig kell javaslatot tennie az igazságügyi és rendészeti miniszternek, jövő év közepére minden okmányirodában legyen fizető terminál - egyebek mellett ezt is tartalmazza egy friss kormányhatározat.
2008. 09. 10. 10:14
Makedonski Telekom (MakTel) részvényesei szeptember 3-án tartott közgyűlésükön Skopjéban új igazgatósági tagjai közé választották – a Magyar Telekom jelöltjét - Fischer Andrást.
2008. 09. 10. 10:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,32 pontos csökkenéssel, 19 883,82 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest ez 0,58 százalékos gyengülés.
2008. 09. 10. 09:08
Javult az üzleti környezet a Világbank új, kedden nyilvánosságra hozott világjelentése szerint Magyarországon, amelyet a tavalyihoz képest kilenccel előbbre, a 41. helyre soroltak a rangsorban. A Doing Business 2009 kiadvány a magyarországi üzleti reformok előrehaladásáról számolt be.
2008. 09. 10. 07:48
Az előzetes várakozásokra rácáfolva a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai olajtermelésük napi több mint félmillió hordós csökkentését jelentették be szerda hajnalban véget ért bécsi miniszteri értekezletük után.
2008. 09. 10. 07:36
Visszaszorulóban vannak Magyarországon a kínai ruhakereskedők, ugyanis az illegális behozatal mellett a hipermarketekkel és a hatóságok visszaéléseivel is meg kell küzdeniük. A bóvli kategóriás termékek mellett egyre nagyobb arányt képviselnek a magyar piacon az elektronikai áruk. Az itt élő kínaiakra lehetőségként és nem veszélyként kellene tekinteniük a magyar vállalkozóknak.
2008. 09. 10. 06:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,81 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 20 000,14 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2008. 09. 09. 18:05
Az államháztartás hiánya augusztusban 91,2 milliárd forint lett. A tárca legutóbbi prognózisa augusztusra 94,1 milliárd forintos államháztartási deficittel számolt - derült ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.
2008. 09. 09. 17:31
Kisebb korrekciókkal kedden egész nap erősödött a forint; a budapesti bankközi devizapiacon negyed ötkor 239,10/25 forint volt az euró árfolyama, a délelőtti 240,30/45 forintos, illetve a hétfő délutáni 241,45/55 forintos kurzussal szemben.
2008. 09. 09. 17:13
Kétszer is megsértette a Duna Televízió a politikai hirdetés közzétételére vonatkozó rendelkezéseket, amikor május 9-én két alkalommal közzétette a Magyar Koalíció politikai hirdetését - áll az Országos Rádió és Televízió Testület keddi sajtóközleményében.
2008. 09. 09. 16:46
A MÁV Cargo Zrt. keddi közgyűlése helyreállította Kovács Imre vezérigazgatói státuszát, aki azonban - tekintettel a személye körüli feszült helyzetre -, a visszahelyezést nem fogadta el, valamint kérte, hogy a közgyűlés vezérigazgatói munkakörét közös megegyezéssel szüntesse meg - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t.
2008. 09. 09. 15:57
Sokan vállalták a kockázatot, és jelzálog- vagy autóhitelüket japán jenben vették fel. Most, hogy a jen erősödik a forinthoz képest, felmerül a kérdés, hogy mekkora is ez a kockázat?
2008. 09. 09. 15:20
A fogyasztók megtévesztése miatt összesen 3 millió forint bírságot szabott ki a Naturlife System Kft.-re és a Max-Immun Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel gyógyhatást ígérő reklámokkal hirdették termékeiket, ám állításaikat nem tudták igazolni - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
2008. 09. 09. 13:47
A gazdasági bizottság továbbra is vitatkozik azzal a javaslattal, hogy a Mavirt teljes egészében le kell választani az MVM-ről - mondta Podolák György, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke.
2008. 09. 09. 12:41
A Rail Cargo Austria (RCA) jogilag érvényesnek tekinti a MÁV Cargo megvételére kötött szerződést, és a maga részéről biztosan teljesíteni fogja azt - szögezte le kedden az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) leányvállalata, amely több mint százmilliárd forintos privatizációs megállapodást írt alá a MÁV teherszállítási üzletágának megvásárlásáról az év elején.
2008. 09. 09. 12:06
A Blikk megújítása után további fejlesztéseket és a döntések felgyorsítását ígéri Mihók Attila, aki négy év után megvált a szerbiai Ringier ügyvezetői posztjától, és a jövőben csak a magyar piacért felel.
2008. 09. 09. 12:00
Negyedszer változtat márkáin hét év alatt a Magyar Telekom. A három éve bevezetett T-márkákat összevonják, és két brand mögé sorakoztatják fel az üzletágak nagy részét, így egyszerűsítve a sikeresnek tartott struktúrát.
2008. 09. 09. 12:00
Rengetegen panaszkodnak az elektronikus postafiókokat elárasztó kéretlen üzenetek miatt, a spameknek mégis komoly közönsége akad.
2008. 09. 09. 12:00
Több mint negyvenmillió ember hitelkártyaadatait lopta el az a bűnözői csoport, amelyet augusztus elején tartóztattak le az amerikai hatóságok. A hackerek között amerikaiak, kínaiak és kelet-európaiak is voltak.
2008. 09. 09. 12:00
Augusztustól lehúzta a rolót a tavaly nyáron elindított Budapesti 7 Nap. A konkurens Helyi Témának jobban megy, mint valaha.
2008. 09. 09. 12:00
A Magyar Rádió megtámadta a rádiós multiplexpályázat eredményét, a NHH ennek ellenére szerződést köt az egy hónappal korábban győztesnek kihirdetett Antenna Hungáriával. Bennfentesek szerint a történtek ellenére az idén megindulhat a sugárzás. A kérdés csak az: kinek.
2008. 09. 09. 12:00
A Sziget mellett évről évre egyre népszerűbbek a vidéki zenei fesztiválok. Ezeknél a szponzorok megállapodásai többnyire nem is annyira a helyszínhez, hanem a szervezőcéghez kötődnek.
2008. 09. 09. 12:00
Olvasói sztorik