FN

Megkezdte a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai székházával kapcsolatos szerződések nyilvánosságra hozatalát a közmédiumot felügyelő közalapítvány; terjedelme miatt a teljes anyag várhatóan csak az esti órákban lesz elérhető a világhálón.
2009. 06. 22. 18:32
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint minden makrogazdasági alapmutató amellett szól, hogy most már el kellene kezdeni a jegybanki alapkamat csökkentését Magyarországon. A citybeli szakértők 2,00-2,50 százalékpontos idei mérséklést tartanak indokoltnak.
2009. 06. 22. 16:17
Egyre több hazai kisvállalat vezetője kénytelen saját házát is elzálogosítani , hogy cége számára forrást teremtsen. Egészen apró törlesztési mulasztásokat sem tolerálnak a bankok, és régi ügyfeleikkel sem tesznek kivételt - olvasható a Figyelő Üzlet&Siker mellékletében.
2009. 06. 22. 16:00
Két ügyben összesen 2,6 milliárd forint elkövetési értékű adócsalást derítettek föl a vámosok Bács-Kiskun megyében.
2009. 06. 22. 11:04
Fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelembe menekült a SkyEurope. A szlovák légitársaság hétfői közleménye szerint az illetékes szlovák bíróság megindította a SkyEurope Airlines a. s. átszervezését célzó eljárást.
2009. 06. 22. 10:47
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma ülést tart, az elemzők szerint nem változik a jelenlegi 9,5 százalékos alapkamat.
2009. 06. 22. 08:20
Várhatóan kedden bólint rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa a hazánk hitelkereti szerződésével kapcsolatos immár második felülvizsgálati jelentésre, amely megnyitja az utat az újabb, mintegy 1,3 milliárd eurós részlet lehívása előtt - írja a Népszabadság.
2009. 06. 22. 06:51
Az elmúlt három hónap váratlanul pozitív hangulatot hozott a világ tőzsdéin, illetve a fejlődő piacok devizapiacain. A BUX is, a forint is sokat erősödött. A valóságos gazdaság azonban még gyenge, bizony jó eséllyel várható esés.
2009. 06. 22. 06:30
A júliusi áfaemelés hatására 300 forint fölött lesz a benzin, átlag 40 forinttal drágul egy doboz cigaretta. A kereskedelmi láncok lenyelik az áfa egy részét, és szakértők szerint az élelmiszerek sem drágulnak 4,1 százalékkal. A szeszesital-piacon kiszámíthatatlan a hatás.
2009. 06. 21. 13:16
Több százmillió forintot követelnek cégek, mert az uniós pályáztatásban részt vevő hivatalok késedelmesen fizetnek – értesült a Figyelő.
2009. 06. 21. 08:00
Az orosz kormány támogatni fogja Surgutneftgaz olajipari magáncéget a magyar Mollal folytatandó tárgyalásain - mondta Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes pénteken a Reuters hírügynökségnek.
2009. 06. 19. 20:34
Valószínűleg meghosszabbítható a paksi atomerőmű blokkjainak működési ideje, amennyiben a Paksi Atomerőmű Zrt. eleget tesz Országos Atomenergia Hivatal által felállított követelményeknek.
2009. 06. 19. 15:43
Egyhavi fizetésüket ajánlották fel a miniszterek a krízisalapba, összesen 16,5 millió forintot - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.
2009. 06. 19. 15:34
A Pénzügyminisztérium (PM) sajtóban megjelent kritikáiból hivatalosan egyről sem értesült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának (FT) július elsejei hatállyal lemondott elnöke. Erről "minden tudásom önöktől származik"- mondta az elnök újságíróknak pénteken.
2009. 06. 19. 15:19
Három új pályázat tervezete jelent meg, melyek kis-, és középvállalkozások informatikai fejlesztésére adnak majd lehetőséget - hívja fel a figyelmet a 4 Tender Hungary Kft. hírlevele.
2009. 06. 19. 15:12
Átkeresztelik a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szólóra Kóka János javaslatára, a módosító bekerült a kormány által támogatott sorba. Kóka nagyobb horderejű javaslatait – például az ingatlanokat sújtó adó értékhatárának egymillióra szállítását – viszont nem támogatja a kormány.
2009. 06. 19. 14:39
Egy értékesítési vagy kereskedelmi igazgató bruttó keresete meghaladhatja akár a havi egymillió forintot is. Hasonló pozícióban a legmagasabb bérre az elektrotechnikai- és a gyógyszeriparban, valamint a biztosítótársaságoknál alkalmazott vezetők számíthatnak.
2009. 06. 19. 14:25
A tolnai után a Baranya és a Somogy Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat is felmondja a Dél-dunántúli Munkaügyi Központtal a roma foglalkoztatás javításáért kötött együttműködését. A roma vezetők szerint alig ajánlottak munkát, és a képzések sem voltak piacképesek - például kosárfonás kitanulását támogatták.
2009. 06. 19. 12:48
A magyar gazdaság még sebezhető lehet az esetleges jövőbeni sokkhatásoktól, de a bankrendszer a legrosszabb forgatókönyvek esetén is ellenállónak bizonyulna, mondta Simor András a Financial Timesnak.
2009. 06. 19. 12:00
Olvasói sztorik