Órákon, perceken múlott, hogy nem lett fizetésképtelen két brit nagybank – derült ki a brit jegybankelnök nyilatkozatából. Az állami segítség napokkal azután érkezett.
Összesen 12,6 millió forintos bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 16 magyarországi magánnyugdíjpénztárra, mert késtek az adatszolgáltatással az állami szervek felé.
Rövid távon nagyobb, középtávon kisebb gazdasági növekedésre számít a kormánynál a Költségvetési Tanács (MKT). A jövő évi büdzsétervről pénteken közzé tett jelentésük szerint z állami vállalatok középtávú vesztesége és a 2011-től homályosnak tűnő szja-rendszer veszélyezteti leginkább a büdzsé egyensúlyát.
A Nap-kelte már most szombaton sem jelentkezik az MTV műsorán, helyette gyermekműsorok, kulturális és ismeretterjesztő produkciók láthatók hétvégén a köztelevízióban.
Részérdekek érvényesülnek a közérdekkel szemben – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a közgazdász vándorgyűlésen. A kormányfő szerint forradalmat nem a szegények, hanem a csalódottak csinálnak.
Felmondta a Nap-kelte és Nap-nyugta című műsorokat készítő társasággal kötött szerződését a Magyar Televízió (MTV) a mai napon. A köztévé hétfőtől saját gyártású műsorral jelentkezik reggelente.
A Nap-kelte egyelőre nem reagál a szerződésbontás hírére - közölte Gyárfás Tamás. Az MTI úgy tudja: a stáb készül a hétvégi adásokra, a kuratórium kormánypárti elnöke szerint a felmondás beláthatatlan következményekkel járna.
A Nap-kelte adása a Story TV-n jelentkezhet – írja a Hírszerző. A híreszteléssel ellentétben a lapunkat és a StoryTV-t is kiadó Sanoma Budapest Zrt. nem áll tárgyalásban Gyárfás Tamással.
Az idén továbbra is 6,7 százalékos, 2010-ben 0,9 százalékos bruttó hazai termék (GDP) csökkenéssel számol a kormány legfrissebb konvergenciajelentése, megegyezően a májusi jelentéssel - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken a honlapján.
Amíg a munkanélküliségi adatok nem javulnak, addig a válságnak nincs vége - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a 47. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.
Az ÁSZ szerint nemcsak a válság jelent kockázatot a következő évekre, hanem a hazai társadalmi-gazdasági és alkalmazkodási tényezők, köztük a nagy ellátórendszerek.
Kirúgta a Nap-kelte műsorát a köztelevízió. Gyárfás Tamás a Heti Válasz című lapnak adott kemény hangú, pörgős interjút szeptember közepén, akkor még nagyon másra számítva.
Az euróövezetben augusztusban szinte teljesen leállt a magánszektor hitelfelvételének növekedési üteme, jelezvén, hogy a háztartások és a vállalatok pénzügyi nehézségei veszélyt jelenthetnek az egyelőre még törékeny fellendülésre nézve.
Belső gyártásban új reggeli közéleti műsort indít a köztelevízió. A Nap-kelte lecserélését a spórolással indokolják. Gyárfás Tamás nem kíván "elhamarkodottan reagálni" a történtekre. Az FN.hu úgy tudja, a Nap-kelte kártérítési igénnyel lép fel, és az MTV ügyvezetőjét is felelősségre vonhatják.
Kirívóan magas a nem dolgozók és állást sem keresők aránya Magyarországon más térségbeli országokhoz képest, a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknál azonban nincs lemaradás, "kevesen dolgoznak sokat" - fejtette ki Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a 47. Közgazdász Vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.
A válság évei után a magyarok már hozzászoktak a nadrágszíjmeghúzáshoz, és bár Magyarország azon EU-tagállamok között van, amelyek a leginkább megszenvedték a recessziót, a kilátások most már jobbak, köszönhetően az utóbbi időszak takarékossági intézkedéseinek is - áll a The Economist pénteki írásában.
A pénzügyi szektorba pumpált pluszlikviditást fokozatosan vissza kell vonni, és ez csak kamatemelésekkel együtt valósítható meg - jelentette ki Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a 47. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.
A cafetériajuttatások munkáltatói terheinek csökkentéséről is rendelkezik a parlament előtt lévő jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat.
Még korai leállítani az államilag irányított gazdaságélénkítést - tartalmazza a világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait tömörítő G20-csoport záróközlemény-tervezete.
Öt százalékkal nagyobb szavazati jogot kapnak a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a súlyukhoz képest kisebb befolyással rendelkező országok a többségi szavazati joggal rendelkező fejlett államoktól. Ez az első eredmény a G20-ak csütörtökön kezdődött pittsburgh-i csúcstalálkozóján.
Megkezdődött csütörtökön a világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-as csoport vezetőinek csúcsértekezlete az Egyesült Államok északkeleti részén lévő Pittsburgh városában. A kétnapos tanácskozást a pénzügyi válság következményeinek szentelik, s annak, hogy miként lehetne megakadályozni az ilyen krízisek újbóli kirobbanását.
Bajnai Gordon miniszterelnök e heti New York-i látogatásának utolsó napján elmondta: befektető tárgyalópartnerei a legnagyobb kockázatnak Magyarország kapcsán azt látják, hogy a választások után megmarad-e az a következetes, takarékos, jövőépítő gazdálkodás, amelyet Magyarország elkezdett vagy pedig a politika ígérgetés megint rossz pályára viszi az országot.