Üzleti tippek

59 milliárdot bukhat a MÁV

admin
admin

2009. 10. 06. 06:47

Nemcsak a 2010-es költségvetésének 40 milliárd forintos megkurtítása miatt aggódhat a MÁV, hanem amiatt is, hogy a kormány meg akarja fosztani attól a csaknem 19 milliárd forintnyi áfa-összegtől is, amelyet a társaság 2004-ben és 2005-ben fizetett be, ám utóbb kiderült, hogy fölöslegesen – írja a Népszabadság.

Az akkori adószabályozás ugyanis ellentétes volt az uniós elvekkel, s ezt egy nemrég született európai bírósági ítélet is alátámasztja. A MÁV-nak október 20-ig vissza kellene igényelnie a 14,3 milliárd forintos áfát, annak 4,5 milliárdot kitevő kamataival együtt.

A lap úgy tudja, ez nem lesz egyszerű. A MÁV felügyeletét ellátó Hónig Péter miniszter levélben kérte a vasúttársaság vezetését, hogy “tekintsen el” a visszaigényléstől, mert arra nincs fedezet, s a kormány amúgy is ereje felett, 191,5 milliárd forinttal támogatta idén a MÁV-ot.

A MÁV igazgatósága azonban mindenképpen elindítja a visszaigénylési procedúrát, hacsak nem kap ellentétes értelmű írásos utasítást az ügyben, s a minisztérium nem vonja magához a jogkörét, s ezzel együtt a felelősséget is.

A társaság vezetői úgy érvelnek, ha önként lemondanak a milliárdokról, akkor hűtlen kezelés miatt lehetne őket felelősségre vonni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.