A versenylovak mellett vassal, élelmiszerrel, de még műholdas távközléssel is foglalkozik Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa, akit Romániában letartóztattak.
Engedélyeznék az APEH-dolgozók számára a másodállás vállalását - vetődött fel a hivatalnál. A felvetés oka, hogy az ott dolgozók alacsony keresettel rendelkező része komoly anyagi nehézségekkel küzd - írja a Magyar Nemzet.
Kisebb kilengésekkel tartotta árfolyamát a héten forint. Pénteken délután négy órakor az eurót 274,75 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 275,53 forinttal.
Új csarnokot adtak át a Bombardier Transportation mátranováki gyárában pénteken. A beruházás 150 munkahelyet teremt a vasúti forgóvázakat gyártó üzemben.
A pécsi vízközmű elfoglalását irányító ügyvéd, Szabó Iván szerint csak a magyar kisebbségi komplexus mondatja velünk: „Úristen, ezután messze elkerülnek bennünket a befektetők!”A Figyelő interjúja.
A munkáltatói oldal belemenne, hogy 73 ezer forintra emeljék a minimálbért, ám a garantált bérminimumot érintetlenül hagynák, és a bérajánlást sem támogatják. A munkavállalók képviselői azonban nem engednek: mindhármat emelnék.
A cégek inkább a béreket fagyasztanák be, mintsem hogy elküldjék a dolgozókat – derült ki egy friss kutatásból. Ennek ellenére a válaszadók közel háromnegyede a munkanélküliségi ráta komoly mértékű emelkedésére számít.
Paprika Piccante néven új tematikus műsorsávval jelentkezik november 9-től a TV Paprika. A műsorsávban minden este 9 és éjfél között a csatorna újdonságai és kedvencei láthatók.
Rövidesen átdolgozza a Microsoft az MSN honlapját, amelynek egyszerűsített felületén a hotmail és a messenger mellett a twitteres és facebookos kapcsolatok is megjeleníthetők lesznek. A redmondi vállalat reményei szerint az új honlappal a Google rivális keresőmotorjához, a Binghez is több embert tud majd átcsábítani.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,68 pontos emelkedéssel, 20 541,43 ponton nyitott pénteken. Ez 0,37 százalékos erősödést jelent a csütörtöki záróértékhez képest.
Átrendeződött a kisebbik országos kereskedelmi jogosultságot elnyerő Class Rádió tulajdonosi szerkezete. A nagyobbik vételkörzetű FM1-nél szintén átrendeződés várható.
Az egyetemes szolgáltatók szerint számos panasz érkezik a kisfogyasztóktól, hogy az olcsóbb földgázt kínáló Emfesz Kft. üzletkötői hamis információkkal, etikátlanul, a lakosságot félrevezetve próbálják rábeszélni az érintetteket a szolgáltatóváltásra - írta pénteki számában a Napi Gazdaság a Tigáz szóvivőjére hivatkozva.
Magyarország a felgyorsított konszolidációs munkával nemcsak a válságra, hanem a válság utáni időszakra is felkészül, és jelentős növekedési előnyre tehet szert - írta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Világgazdaság pénteki számában.
A tej- és sütőipari termékek alacsonyabb áfája nem jelent valódi támogatást a legszegényebbeknek - írta pénteki számában a Népszabadság a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra hivatkozva.
Nem árulja el a Pénzügyminisztérium, pontosan hogyan is segítené meg a magyar állam közel 15 milliárd forinttal az Audi Hungáriát. Az összeg több mint háromszorosa a krízisalapban összegyűjtöttnek. Ami nem titok: Magyarország nemzetközi összevetésben is szembeszökően erősen függ a külföldi működő tőkétől.
A világ gazdasága túl van a legrosszabbakon, a hatalmas zuhanásnak, a "szabadesésnek" vége, a világ pénzügyi rendszere megmenekült, ugyanakkor a gazdaság jelenleg még csak a válság második, átrendeződési szakaszában van - mondta Vértes András a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke Miskolcon.
Az OTP 700 millió euró hitelt visszafizetett az OTP és a magyar állam között március 26-án kötött szerződés szerint felvett 1,4 milliárd euróból - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Az államháztartás - önkormányzatok nélkül - 11,5 milliárd forint többlettel zárt októberben - közölte az előzetes pénzforgalmi adatokat a Pénzügyminisztérium csütörtökön.