Üzleti tippek

Marasztalják sztárjaikat a vesztes rádiók

admin
admin

2009. 11. 06. 13:49

Egyetlen "húzóembert" sem engedett máshová szerződni a Sláger és a Danubius Rádió.

A reggeli műsort vezető Bochkor Gábor-Boros Lajos párossal 2010 végéig szóló megállapodásunk van, és attól nem szándékozunk elállni – közölte Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója.

Egy ilyen döntés tulajdonosi kompetencia – jegyezte meg Földes Ádám, a Danubius Rádió vezérigazgatója, akinek közlése szerint előreláthatólag a jövő héten születnek meg az ezzel kapcsolatos döntések. Arra konkrétumok említése nélkül felhívta a figyelmet: a médiában általános, hogy versenykorlátozó passzus is helyet kap a “húzóemberek” szerződésében.

A Sláger jelenlegi frekvenciáját az FM1 Zrt. nyerte el, amely sajtóértesülések szerint átvenné a Bumeráng című reggeli műsort jegyző Bochkor Gábort és Boros Lajost, míg a Danubius hullámhosszán reggel hallható Sebestyén Balázst a november 19. első másodpercétől itt jelentkező, az Advenio Zrt. által működtetett Class Rádióval “hozták hírbe”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.