Kész recepteket kell alkalmazni a magyar gazdaság bajaira – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. A kormányfőjelölt ígéretet tett arra, hogy a vállalkozások képviselőit bevonja a kormányprogram elkészítésébe, és nemet mondott Mesterházy Attila vitaajánlatára. A Fidesz programjából újabb részletek nem derültek ki.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete idén márciusban több, jelzálog hitelezéssel foglalkozó pénzügyi vállalkozással szemben közérdekű keresetet nyújt be a bíróságon.
Súlyosan veszélyezteti a magyar ipar teljesítőképességét és versenyképességét az a törvénytervezet, mely a széndioxid-kibocsátás irreális mértékű csökkentését írná elő - ezt a véleményt fogalmazta meg a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös állásfoglalásában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta egy 200,3 millió eurós (54,3 milliárd forint) részlet kiutalását Lettországnak a készenléti hitelkeretből.
Újabb nyomozást indított az amerikai közlekedési felügyelet a világ legnagyobb autógyártója ellen, miután számos panaszt kaptak a Corolla-modellek kormányozhatóságáról.
A TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában csaknem kétszáz munkavállaló mindaddig folytatja a szerdán reggel kezdett sztrájkot, amíg a munkabérüket meg nem kapják - közölte Kengyel Gábor, a szakszervezeti bizottság elnöke.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 három pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 öt pont körüli emelkedéssel nyithat csütörtökön.
Érzelmi hullámokat kavart a britek körében a londoni Abbey Road legendás - elsősorban a Beatles által világhírűvé tett - zenestúdiójának állítólagos eladási tervei. Ezért az angliai történelmi épületörökséget kezelő szervezet, a National Trust a "néphez" fordult azzal a kérdéssel: indítson-e kampányt a világ talán legismertebb stúdiójának megmentéséért.
Kirill Kaszatkin orosz-brit üzletember - a brit Sinocor cég képviselője - tett ajánlatot a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő Mol-részvényekre - tudta meg a Népszabadság.
A tavalyi utolsó negyedév során megduplázta az aranyban - illetve az aranyra vonatkozó tőzsdei ETF-ben - tartott vagyonát Soros György alapja - írja a Napi Gazdaság.
A munkából való sorozatos elkésés miatt akár az állásunkat is elveszíthetjük. Ám ha igazolni tudjuk, hogy nem a mi hibánkból nem értünk be időben, akkor azt a munkaadónak kötelessége elfogadni. Trükközni azonban nem éri meg: könnyen kiderülhet a turpisság.
Újra spekulálnak a bankok, és kaszálnak a brókerek, ebben a tekintetben visszazökkent a pénzügyi világ a válság előtti állapotába - legalábbis erre utalnak a francia BNP Paribas által kifizetett bónuszok.
Az eurózóna exportja 18 százalékkal csökkent tavaly - az előző évhez képest - a globális kereskedelem visszaesése, valamint az euró erősödése miatt a dollárhoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.