Pénzügy

Gyerekmunka és mérgezés az Apple gyáraiban

admin
admin

2010. 03. 01. 16:08

Az Apple legfrissebb jelentésében beismerte: a múlt évben legalább tizenegy kiskorú munkást alkalmaztak összesen három gyárban. A múlt héten pedig 62 dolgozójuknál állapítottak meg izomsorvadást okozó mérgezést – írja a Technet.hu.

A vállalat a nemrég nyilvánosságra hozott auditjának összefoglalójában nem nevezett meg konkrét gyárakat, azonban a létesítményeinek a döntő többsége Kínában található. A gyermeket alkalmazó gyárak mindegyikében a felvételi folyamatot a kihágás feltárása után górcső alá vették, hogy ez ne fordulhasson elő többet. A szám egyébként javuló tendenciát mutat, hiszen 2008-ban még 25 gyerekmunkást vettek észre.

Az Apple-t többször vádolták már az alkalmazottak kihasználásával. A múlt héten nyilvánosságra került adatok szerint például az Apple és a Nokia termékeket előállító Wintek gyárakban dolgozó 62 embernél diagnosztizáltak olyan mérgezést, amely izomsorvadást és látáskárosodást okoz – írja az Engadget nyomán a Technet.hu.

A cég elismerte azt is, hogy a 102 gyára közül 55 fittyet hányt például az Apple azon szabályra, hogy a munkások heti hatvan óránál nem dolgozhatnak többet. Ezek a szabályok egyébként hasonlóképp figyelmen kívül hagyják a kínai törvényeket, amelyek heti 49 órában maximalizálják a kiróható munkaidőt.

A gyárak 65 százaléka az előírtnál alacsonyabb bért fizetett, 24 pedig még a kínai minimálbérnél – amely nagyjából huszonháromezer forintnak felel meg – is kevesebbért dolgoztatta a munkásokat. A 61 százalékuk követte a balesetvédelmi előírásokat, 57 százalékuk pedig még a működésükhöz szükséges engedélyek birtokában is volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.