FN

A telekommunikációs berendezés-szállító kínai Huawei a sikeres tesztüzemet követően 2010-ben megnyitja Pécsett és Komáromban összeszerelő és logisztikai központját, ami a tervek szerint 2011-ben 1,5 milliárd dollár értékű terméket és szolgáltatás állít elő.
2010. 03. 11. 12:54
Rekordot döntött tavaly a világ mozijainak bevétele a három dimenziós filmek iránti érdeklődésnek köszönhetően. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) jelentése szerint az előző évihez képest nyolc százalékkal több, összesen 29,9 milliárd dollár (5851 milliárd forint) folyt be globálisan a mozik kasszáiba.
2010. 03. 11. 12:41
Az új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát: a jogszabály tavaly szeptemberi megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200 - közölte a Dun and Bradstreet (D and B) üzleti információszolgáltató Kft.
2010. 03. 11. 12:04
A vártnál többen vették igénybe a munkajogi tanácsadással foglalkozó Jogpont hálózatot. Leggyakrabban a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos kérdéssel fordultak a szakemberekhez az érdeklődők. Egy év alatt 19 ezren kértek tanácsot.
2010. 03. 11. 11:26
A GDP korábbi 0,3 százalékos visszaesése helyett 0,2 százalékot vár az idei évre a Pénzügyminisztérium (PM), miközben az éves infláció 4,3 százalék lesz a korábban jelzett 4,1 százalékkal szemben - ismertette a tárca új makrogazdasági prognózisát Katona Tamás államtitkár.
2010. 03. 11. 11:23
Tovább kellene bővülnie a vezetői szerepkörnek, szükség lenne a kommunikációs tréningek és az értékesítők továbbképzésének rendszeresítésére – legalábbis ilyen irányú készségfejlesztő programokat támogat a munkáltatók többsége egy közelmúltban készült felmérés szerint.
2010. 03. 11. 11:12
Öt-hét százalékkal kisebb bevétellel számol az idén a Magyar Telekom, mint tavaly, de a csökkenésben benne van a macedóniai és montenegrói árfolyamváltozások várható alakulása is, a tisztított bevétel viszont ugyanakkora lesz, mint 2009-ben - mondta Thilo Kusch pénzügyi vezérigazgató-helyettes.
2010. 03. 11. 10:59
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszaigazodott a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe.
2010. 03. 11. 10:22
A külkereskedelmi mérleg januárban 290 millió euró (76 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 490 millió eurós (124 milliárd forintos) javulását jelenti az egy évvel ezelőttihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2010. 03. 11. 09:04
A külpolitikai lap a New York Times nyomán azt írja, hogy a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz képest nem mutatott változást és továbbra is 9.7 százalékon áll. Néhány közgazdász szerint az, hogy a foglalkoztatottság a korábbi hónapok tendenciáival ellentétben nem csökkent tovább, már önmagában fejlődésnek tudható be: “Ez meglepően jó… sokkal jobb, mint amilyennek korábban [...]
2010. 03. 11. 09:04
usa
Tavaly 680,8 millió forint volt az econet.hu Nyrt. konszolidált vesztesége, szemben az egy évvel korábbi 19,3 millió forint veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján.
2010. 03. 11. 08:55
A mikro- és kisvállalkozások az utóbbi években felélték tartalékaikat, 2009 és 2010 között akár egyharmaduk is tönkremehet Budapesten, amit jól jeleznek az egyre több helyen tapasztalható üzletbezárások - mondta a Napi Gazdaságnak Németi Lajos, az Ipartestületek Budapesti Szövetségének (IBSZ) elnöke.
2010. 03. 11. 08:19
Az elmúlt napokban számottevően megnövekedett a kereslet a nyugat-dunántúli régióban élő mezőgazdasági idénymunkások iránt Ausztriából és Szlovéniából. Főként képzett munkaerőt keresnek szőlészeti munkákra - írja a Napi Gazdaság.
2010. 03. 11. 08:08
Olvasói sztorik