Üzleti tippek

Rekordot hoztak a 3D-s mozik

admin
admin

2010. 03. 11. 12:41

Rekordot döntött tavaly a világ mozijainak bevétele a három dimenziós filmek iránti érdeklődésnek köszönhetően. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) jelentése szerint az előző évihez képest nyolc százalékkal több, összesen 29,9 milliárd dollár (5851 milliárd forint) folyt be globálisan a mozik kasszáiba.

A szervezet a fellendülést részben a mozijegyárak emelkedésével, részben a 3D-s filmek iránti érdeklődéssel magyarázta. A szemüveges produkciók a moziba járók nagyobb tömegeit mozgósították, ráadásul a 3D-s mozikba váltott jegyek drágábbak. Tavaly húsz 3D-s technikával készült produkciót mutattak be, közük olyan sikerfilmeket, mint az Avatar vagy a Fel! című animáció.

A 3D-s bevételek növekedéséhez az is jelentősen hozzájárult, hogy egy év alatt megduplázódott a 3D-s vetítők száma az Egyesült Államokban és Kanadában. Míg 2008-ban 1514 teremben tudtak ilyen technikával vetíteni, 2009-ben már 3548 vásznon nézhettek három dimenziós filmeket a nézők. A 3D előretörését jelzi az az adat is, hogy miközben az Észak-Amerikában tavaly bemutatott 558 filmnek mindössze 4 százaléka készült az új technikával, ezen a piacon az összbevétel, 10,6 milliárd dollár 11 százalékát, 1,14 milliárd dollárt keresték meg a 3D-s filmek.

Az MPAA jelentése arról is beszámolt, hogy miközben az Egyesült Államokban és Kanadában tavaly az előző évihez képest egymilliárd dollárral nőtt a mozik bevétele, ebből a normál filmforgalmazás “csupán” 70 milliós többletet hozott, tehát a növekedés elsősorban a 3D-s forgalmazásnak köszönhető.

Az Amerikán kívüli többi piacon nem ennyire egyértelmű a 3D előretörése, de az mindenképpen jelzi a sikerét, hogy egy év alatt megötszöröződött a 3D-s filmvásznak száma: míg 2008-ban 1029-et tartottak számon, 2009-ben már 5441-et.

Az eladott jegyek száma Észak-Amerikában közel 6 százalékkal nőtt és elérte az 1,42 milliárd darabot. A moziba járók évi átlagban 4,3-szer fordultak meg a filmszínházakban, ami csekély emelkedést jelez, de 2002 óta elsőször mégis csak emelkedést. (Akkor 5,2 volt a nézőnkénti átlag.) Bob Pisano, az Amerikai Mozgókép Szövetség elnöke a nézőszám növekedést a válság előli meneküléssel, a valódi értékek keresésével magyarázta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.