FN

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,49 pontos emelkedéssel, 22 887,73 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,11 százalékkal erősödött.
2010. 03. 12. 09:05
Egy mumbai gazdasági konferencián az indiai kormány tervbizottságának alelnöke, Montek Szing Ahluvalia azt is valószínűsítette, hogy a gazdasági növekedés 9 százalékra gyorsulhat a 2011/12-es költségvetési évben, elérve a világválság előtti, 2007/08 költségvetési év ütemét. Nemzetközi elemzők a világgazdaság fellendülését Ázsiától várják, főleg Kínától és a nagyságra harmadik ázsiai gazdaságtól, Indiától. India bruttó hazai terméke (GDP) [...]
2010. 03. 12. 08:20
A híresztelések ellenére egyelőre marad a kínai piacon a világ legnagyobb keresőportálját üzemeltető Google amerikai cég, nem állítja le hirdetéseit, miközben a háttérben minden bizonnyal folynak egyeztetések - derül ki a China Daily című napilap pénteki összefoglalójából.
2010. 03. 12. 07:50
A Google Pekingben cáfolta a távozásáról szóló rémhírt – olvasható a China Daily legfrissebb számában, amely idézi Marsha Wangot a cég szóvivőjét, aki kijelentette: nem igaz, hogy a hónap végéig bezárnak és a belföldi reklámügynökeiket sem állították le. „A kínai működésünk normális” – szögezte le Wang. A Google lehetséges kivonulása azt követően került ismét a [...]
2010. 03. 12. 07:38
Európa legnagyobb tévétársasága, az RTL csoport a reklámpiaci visszaeséssel járó gazdasági válság ellenére nagyobb profitot ért el tavaly, mint egy évvel korábban.
2010. 03. 12. 07:10
Már csökken a bedőlő ingatlanhitelek száma, de a válság mélypontját még nem értük el – mondta az fn.hu-nak adott interjújában Farkas Ádám. A PSZÁF elnöke szólt az intézmény és a rendőrség együttműködéséről a Capital Partners ügyében, és úgy vélte, a felügyelet is részben felelős lehet azért, hogy a válság ilyen súlyos. Interjúnkból megtudhatja, hogy milyen befektetési ajánlatoktól érdemes óvakodni.
2010. 03. 12. 06:32
Tavaly csökkent a BMW nyeresége. A válság miatt visszaesett a kereslet, s rontotta az eredményt a magasabb adó is.
2010. 03. 11. 20:11
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszament a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe. Az eurót csütörtök délután fél háromkor 266,80 forinton jegyezték a szerda délutáni 265,92 forintos jegyzés után.
2010. 03. 11. 17:48
Megtörtént a Malév tőkeemelése csütörtökön, ezzel a nemzeti légitársaság 95 százalékos tulajdonosa a magyar állam, 5 százalék az Airbridge Zrt-é – jelentette be Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
2010. 03. 11. 16:34
Vlagyimir Bogdanov kifejtette: “Elégedettek vagyunk az ügylettel. A részvények árfolyama emelkedik, akkor miért kellene eladni?” A múlt hónapban a Vedomosztyi arról írt, hogy a Mol meg akarja vásárolni a Surguttól azt a részvénypakettet, amit az orosz vállalat az osztrák OMV-től vett meg tavaly tavasszal 1,4 milliárd euróért. Akkor a Mol szóvivője azt közölte az MTI-vel, [...]
2010. 03. 11. 15:21
mol
Utolsó tartalékaikat is felélték azok a családi vállalkozások, amelyek még talpon vannak. Az új kormánytól nem könyöradományt várnak, hanem hogy teljesíthető feltételeket szabjon a legkisebb vállalkozások számára, kiszabadítva őket a túlzott elvonások, a bürokrácia és a büntetések szorításából, hangzott el az IPOSZ szerdai sajtónapi ünnepségén.
2010. 03. 11. 14:13
Az adatok lehetővé tehetik az adóhatóságok számára a nemzetközi ügyfelek adóelkerüléseinek feltárását. Az információkat a londoni székhelyű bank egyik leányvállalatának volt alkalmazottja tulajdonította el 2006 és 2007-között. A több mint 100 ezer, többnyire gazdag ügyfelet kiszolgáló HSBC Private Bank vezérigazgatója sajnálatát fejezte ki az eset miatt. A hírre 0,05 százalékkal esett a HSBC-papírok árfolyama. Az [...]
2010. 03. 11. 14:12
Az orosz Szurgutnyeftyegasnak nem áll szándékában eladni a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését - írta csütörtökön az Interfax hírügynökség az orosz vállalat vezérigazgatójára hivatkozva.
2010. 03. 11. 14:07
A közbeszerzési pályázat megismétlésére azért van szükség, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) érvénytelennek nyilvánította a nyertesnek hirdetett S-D Konzorcium ajánlatát. A beruházás magában foglalja a Kelenföldi pályaudvar átépítését, valamint a 4-es metróval történő összekapcsolását is. A Budapest Kelenföld és Tárnok közötti vasútvonal átépítésére kiírt közbeszerzésben 2010. január 25-én hirdetett eredményt a NIF, a nyertes a [...]
2010. 03. 11. 14:03
Olvasói sztorik