FN

Háromképernyős tartalomszolgáltatási stratégia, bővülő tárhely a Freemailen, blogszolgáltatás és mobilplatformon keresztül is elérhető Iwiw, ezeket ígérte az Origo sajtóbeszélgetésén.
2010. 06. 04. 09:10
A korábbi amerikai elnök, George W. Bush is csatlakozott a Facebook-használók népes táborához. A 63 éves politikus néhány órán belül 2000 ismerősre tett szert.
2010. 06. 04. 08:20
Ismét 282 forint fölött jegyzik az eurót. A forint kevéssel este nyolc óra előtt már elérte ezt a szintet, majd egy óra múlva 281-re erősödött. A magyar deviza Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnökének nyilatkozata után kezdett gyengülni.
2010. 06. 03. 22:59
Mindenki azt várja, hogy az új magyar kormány öntsön tiszta vizet a pohárba, ismertesse a gazdaság valós állapotát, és kezdje meg annak újjászervezését - mondta Szijjártó Péter a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Badarság azt gondolni, hogy egyes nyilatkozatokra tőzsdeindexek mozdulnak meg radikálisan – tette hozzá Kósa Lajos nyilatkozatára utalva.
2010. 06. 03. 22:15
A magyar gazdaság nincs vészhelyzetben, Kósa Lajos nyilatkozata a gazdaság rossz állapotáról „kicsit veszélyes játék” - idézte egy vezető feltörekvő piaci elemző véleményét csütörtökön az amerikai Bloomberg Businessweek.
2010. 06. 03. 20:34
Kevéssel este nyolc óra előtt már 282 forint felett kereskedtek az euróval. A forint Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnökének nyilatkozata után kezdett gyengülni.
2010. 06. 03. 19:55
Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Közép-Európáért és Baltikumért felelős regionális képviselet vezetője. Célja a nem hivatalos kapcsolatfelvétel az új magyar kormánnyal - erősítette meg az IMF budapesti állandó irodájának vezetője.
2010. 06. 03. 19:43
Olvasói sztorik