FN

Az idén a második negyedévében az államháztartás nettó finanszírozási igénye (417 milliárd forint) a negyedéves GDP 6,1 százalékát tette ki - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti bank. A második negyedévvel záruló elmúlt egy évben az államháztartás nettó finanszírozási igénye a GDP 4,8 százaléka (1282 milliárd forint) volt.
2010. 08. 16. 11:12
Az idén január-júniusban gyakorlatilag stagnáltak, mindössze 0,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2010. 08. 16. 09:09
Az építőipari termelés volumene 2010 júniusban mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 19,7 százalékkal csökkent a 2009. júniusihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2010. 08. 16. 09:06
Olvasói sztorik