FN

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) semmiképpen sem hagyná csődbe jutni Görögországot, szükség esetén inkább további forrásokhoz juttatná - közölte a valutaalap egyik illetékese, akit a The Wall Street Journal Europe idézett.
2010. 09. 17. 12:19
Szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. Helyét a több állami cég felső vezetői posztját már betöltött Kocsis István veheti át - írta a Világgazdaság. Kocsis István cáfolja a sajtóértesülést.
2010. 09. 17. 07:45
A volt bankár, és a médiaérdekeltségeiről ismert Töröcskei István lehet a központi áramvezetékeket birtokló állami cég elnöke - írta a Népszabadság.
2010. 09. 17. 07:36
Az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium államtitkára szerint elkerülhetetlen, hogy a közigazgatási reform eredményeként elbocsátások történjenek például az egyes tárcákhoz tartozó háttérintézményeknél - írta a Magyar Nemzet.
2010. 09. 17. 07:04
Magyarországon széles tömegeket érintett hátrányosan a válság közvetlenül, de még többeket a Bajnai-kormány válságkezelő intézkedései. Az Orbán-kormány minden jel szerint a megszorító intézkedések jelentős részét fönn fogja tartani a válság után is.
2010. 09. 17. 06:00
Olvasói sztorik