Gazdaság

Luxus-irodaközpontot avattak Győrben

Több mint húszmillió euróból alakította luxus-irodaközponttá a Győr belvárosában álló egykori Frigyes-laktanyát a Leier cégcsoport.

Az öt éve megvásárolt, közel háromhektáros területet a műemléki védettségnek megfelelő módon újították fel; a luxusirodák mellett – szintén a prémiumkategóriába tartozó – bérlakásokat is kialakítottak.

Az 1890-es években elkészült épületek között parkot, alattuk – részben nyilvános – mélygarázst alakítottak ki a megyeszékhely egyik legértékesebb telkén. A munkálatokat – a korábbi befektetők elképzeléseitől eltérően – nem az üres területek beépítésével, hanem a romos épületek rekonstrukciójával kezdték.

Elsőként, 2006-ban a 2000 négyzetméteres egykori tiszti kaszinó épületét újította fel a beruházó; ez ma a cégcsoport központi irodaháza, majd az ennél 400 négyzetméterrel kisebb altiszti körletben alakítottak ki 19 lakásos bértársasházat, 42 és 140 négyzetméter közötti alapterületű lakásokkal, majd az egyik, 5600 négyzetméteres legénységi körletet alakították iroda- és üzletközponttá.

A nyáron készült el az egykori alakulótér parkosítása, a mélygarázs; valamint a hajdani fogda 700 négyzetméteres épületének irodatérré alakítása. Így összességében mintegy 20 ezer négyzetméternyi teret újított meg a Leier cégcsoport.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik