FN

Egy utazási iroda pályázatot hirdetett a „világ második legjobb állására”: a nyertes egymillió forintot kap, és az lesz a feladata, hogy luxuskörülmények között utazgasson a világban. Egyre népszerűbb fogás a céges reklámok között, hogy álláslehetőséggel népszerűsítik magukat a vállalkozások.
2010. 10. 27. 13:06
Napról napra változó információk érkeznek arról, hogy miként is fogja valamilyen magyar állami befektető megvásárolni a Szurgutnyeftyegáz 21,2 százalékos Mol-pakettjét. Mozgás mindenképpen észlelhető, tárgyalások is biztosan voltak és lesznek, de vajon mit is szeretnének az egyes felek?
2010. 10. 27. 12:21
A hallgatók szerint a karrierépítésben a gyakorlati képességek és kompetenciák ugyanolyan fontosak, mint az egyetemen szerzett ismeretek – áll egy friss kutatásban. A fiatalok csaknem fele, 47 százaléka multinacionális nagyvállalatnál szeretne elhelyezkedni, 60 százalékuk pedig a diploma megszerzését követő 5 évben középvezetői pozícióban dolgozna.
2010. 10. 27. 11:23
Megszűnhet a hideg- és melegétkezési jegy, és átállhatnak helyette a szolgáltatók a hideg és a meleg ételek vásárlására egyaránt alkalmas étkezési jegyek forgalmazására – vélte a lapunk által megkérdezett cafeteria-szakértő. A juttatások túlnyomó része jövőre kedvezőbben adózik majd.
2010. 10. 27. 06:30
Sláger az informatika, a net és a kiskereskedelem az álláskeresők között – derült ki a Profession.hu állásportál és az NRC piackutató felméréséből. A két évvel ezelőtti eredményekhez képest csökkent az ismerős útján való elhelyezkedés gyakorisága, mára ezt már megközelítik az internetes álláshirdetések, gyorsaságban és kényelemben pedig meg is előzik.
2010. 10. 26. 20:59
Erősödött a forint kedd estére az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni szintről. Reggelhez képest a forint gyengült az euróhoz, de drágult a svájci frankhoz mérten a nemzetközi devizapiacon. Röviddel 20 óra előtt az euró 274,47 forintot ért a reggeli 273,05 forint után. Az euró kedd délután negyed ötkor 274,81 forinton állt. Kedden [...]
2010. 10. 26. 20:40
Olvasói sztorik