Gazdaság

Nyomás alatt a forint: drágul az euró

Nemzetközi korrekciós nyomás alatt gyengül a forint: az eurót szerdán délelőtt fél tízkor 275,74 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.

A hét elején korrekciós szakasz vette kezdetét a nemzetközi devizapiacokon, melynek sodrását a hosszas gyengülés után erősödésnek indult dollár adja. A dollárt a Fed által beharangozott gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítés gyengítette, ami gyakorlatilag a bankrendszerbe pumpált és pénzpiaci befektetésekre rendelkezésre álló pénzmennyiség növelését jelenti.

A piacokon erősödik a felismerés, hogy túlzott reményeket tápláltak a mennyiségi monetáris enyhítés nagyságrendjét illetően, ezért megindult a korábban felvett pozíciók visszarendezése, így a dollár erősödni kezdett a főbb devizákkal szemben.

A feltörekvő piaci devizákkal együtt a forint is gyengülni kezdett a mostani nemzetközi korrekciós szakaszban azzal párhuzamosan, hogy a devizapiacokon csökkent a befektetői érdeklődés a kockázatosabb deviza eszközök iránt.

A piacon változatlanul 271 és 277 forint közötti euró jegyzéseket várnak a hét hátralévő részére. A dollárt 200,24 forinton jegyzik 1,3780 dolláros eurójegyzés mellett. Kedden délután a jegyzések 198,11 forinton, illetve 1,3882 dolláron álltak.

A svájci frankot 202,36 forinton jegyzik 201,63 forinttal, az eurót pedig 1,3633 svájci frankon 1,3627 frankkal szemben. Száz japán jen jegyzése 244,40 forinton áll 243,68 forint után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik