Figyelemfelhívó demonstrációt szervezett a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) Budapesten, a Kossuth téren. Mintegy 50-60 állattartó, és csaknem ugyanennyi újságíró volt jelen a tiltakozáson kora délután, a Rákóczi szobor előtti területen.
Az egyik legrégebbi magyar filmgyártó cég, a Tivoli-Filmprodukció Kft. ellehetetlenítésével vádolja a CIB Bankot a filmproducerek szövetsége. A pénzintézet állítja: tette a dolgát, amikor betétesei védelme érdekében zárolta a cég számláit. A cég és a bank másként értelmezi az MMKA működésének kormányzati felülvizsgálatát.
A kereszténydemokrata Spaller Endre szerint a MÁV adósságának legalább negyede a szocialista kormányok felelőtlen gazdálkodásából ered, a vasúttársaság a szocialista kabinetek nyolc éve alatt közel 75 milliárd forintot fizetett ki csak működési hitelek kamataira.
Legalább egy évtizedig tarthat a gazdasági szükséghelyzet, amelyben a kormány gyors gazdasági döntéshozatala érdekében csorbítják az Alkotmánybíróság hatáskörét. Az államadósság erőltetett csökkentése ráadásul Európa-szerte ismeretlen, és akár társadalmi katasztrófához is vezethet.
Tavaly nyár óta lassult a helyzet romlása az Európai Unió munkaerőpiacán. A nemzetközi gazdasági válság hatásai még mindig egyértelműen érzékelhetők, különösen a fiatalok, a bevándorlók és az alacsonyabban képzettek körében - állapította meg az Európai Bizottság szerdán kiadott negyedéves foglalkoztatási figyelőjében.
A különadó jelentősen befolyásolja az energiaszektor vállalatait, mivel csökkenti a likviditásukat, s ezért negatívan hat fejlesztéseikre és további terjeszkedésükre - állítja a BDO.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. azzal számol, hogy az idén 2,5 százalékkal bővül Magyarország gazdasága, a decemberi előrejelzésben még 2,7 százalékos növekedés szerepelt - mondta Vértes András, az intézet elnöke.
Csoportos létszámleépítésre készül az amerikai AES konszern magyarországi érdekeltsége, az AES Borsodi Energetikai Kft. amely kedden jelentette be, hogy felfüggeszti tiszapalkonyai és berentei erőművének működését, a létszámleépítés tervéről előzetesen értesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját.
A 2010 december-2011 február közötti időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 743 ezer fő volt, 0,5 százalékkal több az előző év azonos időszakinál - áll a KSH legfrissebb adataiban.
Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz mérten 6,3 százalékkal nőttek februárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Be lehet fixálni egy árfolyamot, de ennek az az ára, hogy valakinek a költségeit állni kell akkor, ha az árfolyam lejjebb megy - hívta fel a figyelmet Sarkadi Szabó Kornél pénzpiaci elemző az MTV Ma reggel című műsorában.
Kész tárgyalni a magán- és az állami szféra együttműködésében (ppp) felépített Művészetek Palotájáról (MüPa) a beruházó, a Demján Sándor vállalkozásait összefogó Polus Investment - mondta Mécs Imre vezérigazgató a Népszabadságnak.
Április végére, május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról - közölték a Magyar Nemzettel Szatmáry Kristófnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkárának titkárságán.