FN

Magyarok és multik: együtt, működve? címmel idén is megkezdődött a Figyelő TOP200 programja, mely a 200 legeredményesebb hazai vállalat mutatóit dolgozza fel. A lap idén 30. alkalommal közli a TOP200-as listát, melyet a Dun&Bradstreet adatai alapján állít össze.
2011. 07. 20. 10:10
A mértékadó európai gazdasági döntéshozók továbbra is az eurózónán belül, de legalábbis euró fizetőeszközzel szeretnék látni Görögországot, amelynek továbbra is segíteni fognak. Ha a görögök kiválnának a valutaunióból, de főleg, ha visszahoznák a drachmát, azzal sokat vesztenének a hitelezőik, de legtöbbet maguk a görögök.
2011. 07. 20. 06:00
Az idei, módosított 1.184,2 milliárd forintos pénzforgalmi hiány után jövőre 606,4 milliárdra, 2013-ra 594,2 milliárd forintra csökken az államháztartás - önkormányzatok nélkül számolt - deficitje, ez áll a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent kormányrendeletben.
2011. 07. 19. 19:37
Az euróövezeti kilábalás kétsebességes, amelyben az euróövezeti országok többsége jól lavíroz, mások azonban csak álldogálnak, vagy gazdaságuk rosszabb esetben tovább zsugorodik - állapítja meg az IMF az euróövezet állapotáról kiadott keddi kitekintésében.
2011. 07. 19. 18:47
Készpénzre váltja vagyona hetvenöt százalékát Soros György, hogy jobb befektetések után kutathasson. Dollármilliárdok várják a bevetést, de nem tudni, Soros végül merre indul.
2011. 07. 19. 18:15
Akad olyan magánnyugdíjpénztár, amelyik már megindította a kifizetést a tagok részére. Akik másként nem rendelkeztek, azok szeptember 16-ig a Magyar Posta közvetítésével juthatnak a kiutalt összeghez.
2011. 07. 19. 10:30
A KSH legfrissebb adatai szerint valamivel többen dolgoztak idén január és május között tavalyhoz képest, miközben a nettó átlagkeresetek 5,1 százalékkal magasabbak, mint 2010-ben.
2011. 07. 19. 10:22
A magyar, de még a Magyarországon aktív nemzetközi bankok is sikerrel vették az európai bankhatóság (EBA) stressztesztjét. A 91 vizsgált bankból csak 8+1 bukott meg, ami mindenképpen sikernek tekinthető, bár az elemzők azért fanyalognak is. Megmondjuk, hogy vizsgálják a bankok „állóképességét”.
2011. 07. 19. 10:15
A Figyelő TOP200 kommunikációs tanácsadójaként a Shine Budapest tartja idén a kapcsolatot a sajtóval a TOP200, azaz a 200 legsikeresebb magyar vállalat eredményeit bemutató lista, az ősszel megrendezésre kerülő gála, a hozzá kapcsolódó konferencia és évkönyv kapcsán. A cél, hogy az új kiadóhoz került és a közelmúltban megújított Figyelő 2011-es TOP200 központi témája: Magyarok és multik: együtt, működve? az üzleti élet minél szélesebb rétegeihez
2011. 07. 19. 08:28
"Átmeneti" megoldást adhat a csütörtöki euróövezeti csúcstalálkozó a görög adósságválságra, olyat, amely utat jelöl ki a probléma tartós rendezésére - mondta az európai ügyekért felelős francia miniszter, Jean Lenoetti csütörtökön.
2011. 07. 18. 22:23
Stabilizálódott a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben. Délelőtt történelmi csúcsot döntött a svájci frank forintárfolyama.
2011. 07. 18. 19:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812 pontos, 3,67 százalékos csökkenéssel, 21 277 ponton zárt hétfőn. A vezető részvények gyengültek. A nyugat-európai piacok mutatói is estek.
2011. 07. 18. 18:59
Olvasói sztorik