A jelenlegi kétszeresére akarja növelni a Tesco közép-kelet-európai érdekeltségeinél a profitrátát, az erre vonatkozó terveket szerdán ismertette a társaság.
Jobban szeretik a bankkártyát az emberek, mint az aprópénzt, de a kártya használata az ezer forint alatti vásárlásoknál még nem elterjedt - derül ki a MasterCard kutatásából.
Az idén közepes mennyiségű búzatermésre lehet számítani a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) gabonatermesztők országos választmánya szerint.
A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával el lehet ugyan indítani az államadósság csökkentését, de ez nyugdíjrendszert érintő adósságnövekedéssel jár együtt - véli Petschnig Mária Zita. Bauer Tamás szerint a kormány intézkedései nem eredményeznek foglalkoztatás-bővítést.
Az egy új munkahely létrehozására maximálisan igénybe vehető támogatás mértéke 2,2 millió forint, ezért a kormány azt várja, hogy legalább két évig megtartsa a bővített létszámot a vállalkozás. A feldolgozó-, az élelmiszeripar és a vendéglátás területéről érkezett a legtöbb a pályázat.
Lesznek-e újabb megszorítások ősszel – egyelőre csak találgatni lehet Orbán Viktor reggeli, közrádióban elhangzott szavai alapján. Mire gondolhatott a kormányfő? Sorra vesszük a lehetőségeket.
"No cash" day névvel a túlzott készpénzhasználat ellen tartanak kampánynapot, a fejlett országok között ugyanis itt fizetnek a legritkábban bankkártyával.